Gondoltam két klasszikus filmről szóló írás között megosztom veletek azokat a kritikákat is, amelyeket én írtam, méghozzá az elmúlt egy-másfél hónap mozis termésének egy kis szeletéről.
ATFM 68.
2011.06.19. 16:15 | hesgotcancer | Szólj hozzá!
Címkék: 68
The Grapes of Wrath (1940)
Érik a gyümölcs
USA, 129 perc
Rendező: John Ford
Szereplők: Henry Fonda, Russell Simpson, Jane Darwell, John Carradine, Charley Grapewin, Zeffie Tilbury
"Wherever there's a fight so hungry people can eat, I'll be there."
John Steinbeck, a Nobel-díjas amerikai író főművéből John Ford forgatott filmet, amely mindössze egyetlen évvel a könyv után jelent meg. Ez a megrázó, eposzi méretű fekete-fehér dráma sokkal közelebb áll a rendező olyan égető társadalmi kérdéseket boncolgató, szentimentális hangvételű munkáihoz, mint az 1935-ös A besúgó és az 1941-es Hova lettél, drága völgyünk?, semmint keményvonalas westernjeihez. Az Érik a gyümölcs a két világháború közötti Hollywood egyik legnépszerűbb baloldali ideákat közvetítő, pro-szocialista filmjévé vált, melyhez hasonló megdöbbentő pontossággal és kíméletlen részletességgel kevés más korabeli alkotás volt képes a nagy gazdasági világválság szörnyűségeit megragadni, illetve mozgóképen ábrázolni.
Mindenképpen különös, hogy Darryl F. Zanuck producer és John Ford voltak azok, akik a szélsőségesnek tartott, többek között kommunizmus vádjával is illetett szerző regényének vászonra adaptálását magukra vállalták, hiszen mindketten közismerten konzervatív politikai nézeteket vallottak. Ennek ellenére a film kicsit sem visszafogott; őszinte és realisztikus bemutatása a válság rettenetes társadalmi-gazdasági hatásainak, valamint egy, a 30-as évek közepén sújtó óriási méretű aszály következményeinek a főszereplő család hányattatásain keresztül. Joad-ék (Russell Simpson az apa, Jane Darwell az anya és Henry Fonda a legidősebb fiú szerepében) elvesztik földjüket és ezzel együtt lakhelyüket is, ezért vándoréletre kényszerülnek. Több ezred magukkal indulnak el, tele szép reményekkel a gyümölcsösökkel borított és mindenkinek munkát ígérő Kalifornia felé.
A harag gyümölcseiben kiemelt helyet kapnak a bibliai párhuzamok: az elnyomott farmerek próbára tevő útja egy új haza felé egyértelműen a zsidók Egyiptomból való kivándorlásának képeit idézi fel. Nunnally Johnson forgatókönyve dícséretre méltóan hű marad a forráshoz, igaz, az események sorrendjét felcseréli, hogy a hangulat mindvégig felfelé íveljen és az idő előrehaladtával egyre pozitívabb legyen (Steinbeck művével ellentétben, ami fejezetről fejezetre egyre inkább lemondó hangvételű). A film végén látható, utólag odafűzött optimista befejezés (Joad mama tüzes monológja) ugyanakkor teljességgel hiányzik a regényből és Johnson forgatókönyvéből egyaránt. A harag gyümölcsei hét Oscar-jelöléséből csak kettőt (Jane Darwell és John Ford) tudott díjra váltani.
Feledhetetlen pillanat: Joad mama az indulás előtti éjszakán elégeti azokat a tárgyakat (emlékeket), amiket nem vihetnek magukkal.
ATFM 67.
2011.05.14. 21:55 | hesgotcancer | 1 komment
Címkék: 67
Network (1976)
Hálózat
USA, 121 perc
Rendező: Sidney Lumet
Szereplők: Faye Dunaway, William Holden, Peter Finch, Robert Duvall, Wesley Addy, Ned Beatty
"Suicides, assassinations, mad bombers, Mafia hitmen, automobile smash-ups: "The Death Hour." A great Sunday night show for the whole family. It'd wipe that fuckin' Disney right off the air."
A Hálózat zsenialitása nem abban a viszonylag egyszerű, könnyen megragadható, közérthető üzenetben rejlik, amit közvetítani akar. Az még egy középszerű filmkészítőnek se esne nehezére, hogy észérvekkel alátámassza azt az állítást, mely szerint a televíziózás egy korrupt, manipulatív és óriási romboló erővel bíró ipari gépezet, ami bekebelez mindenkit, aki útjába kerül, áldozatait kihasználja, megrágja, majd undorral vegyes közönnyel, játszi könnyedséggel kiköpi magából, mikor már nincs szüksége rá. Ami igazán nagy feladat az ebből a témából épkézláb drámát faragni, sőt, még inkább kihívást jelent belőle okos és képmutatástól mentes, őszinte szatírát alkotni. A kettőt pedig úgy összekeverni, hogy az működjön is, ráadásul még piszok mód szórakoztasson is, na az már lehetetlen.
Vagy mégsem? Sidney Lumet 1976-os Hálózatának addig gyakorlatilag példátlan módon, valami hihetetlen kemény magabiztossággal sikerült ötvöznie a sötétfekete komédiát, a maró társadalmi kritikát és a megindító, érdekfeszítő és mozgalmas drámát. Paddy Chayefsky pompásan megszerkesztett forgatókönyve görbe tükröt tart a televíziós újságírás semmitmondó, sekélyes világa elé, vitriolos kritikával illetve nem csak az egész lelketlen gépezetet működtető pénzéhes vállalatokat, de azok behódolni kész dolgozóit, sőt minket, agymosott nézőket is. A médiát közéleti parazitaként ábrázolja, szenzációhajhász, a sikerért mindenre képes szörnyként. Mélyremenő és kísértetiesen prófétikus vádirat arról a miliőről, ahol a nézettségi mutatók fontosabbak mindennél, akár az emberéleteknél is, a nézőszámokért pedig napról napra ádáz, vérre menő harc folyik.
A történet a törtető programigazgató-helyettes (Faye Dunaway) és legújabb forradalmi ötlete körül forog, amivel munkaadóját, az anyagilag a béka feneke alatt lévő és a nézettségre mindennél jobban rászoruló UBS tévés hálózatot szándékozik megmenteni: az öngyilkossági terveit élő adásban bejelentő elbocsátott hírbemondó (Peter Finch) köré saját kis show-műsort épít. A félőrült férfiből egyik napról a másikra sztár lesz, a modern kor Mózese, aki paranoid, messianisztikus képzelgéseivel eteti a népet, amely rajongva issza minden szavát - a társaság új elnökének (Robert Duvall) legnagyobb örömére. Eközben egyedül a kiárusított egykori bemondó legjobb barátja, a hír-főszerkesztő (William Holden) számára kezd csak világossá válni, hogy a világraszóló felhajtás milyen hatással is van, nem csak a szakmára, de az ország, sőt a bolygó valamennyi lakosának életére. A film tíz Oscar-díj jelölést kapott, melyekből négyet díjra tudott váltani.
Feledhetetlen pillanat: "Iszonyúan dühös vagyok, és egy perccel sem tűröm ezt tovább" - Beale (Finch) mantrája.
Szégyentelen önreklámozás
2011.02.07. 22:53 | hesgotcancer | 3 komment
Címkék: önreklám
Csak emlékeztetőül mindenkinek, aki erre téved, vagy esetleg rendszeres olvasó (van ilyen egyáltalán?): az aktuális mozis premierekről továbbra is írok hosszabb, és még annál is hosszabb cikkeket a Game Channel-re, egészen pontosan itt találhatjátok meg őket http://www.gamechannel.hu/cikkek/moviechannel
Tessék böngészni, bogarászni!
ATFM 66.
2011.01.22. 15:00 | hesgotcancer | Szólj hozzá!
Címkék: 66
Back to the Future (1985)
Vissza a jövőbe
USA, 116 perc
Rendező: Robert Zemeckis
Szereplők: Michael J. Fox, Christopher Lloyd, Lea Thompson, Crispin Glover, Thomas F. Wilson, Claudia Wells
"- Doc, we better back up. We don't have enough road to get up to 88. - Roads? Where we're going, we don't need roads."
A Vissza a jövőbe nem csak a 80-as évek legnagyszerűbb tinifilmje, de tökéletes kalandfilm, bravúros komédia és lehengerlő ötletességű sci-fi is. A különleges effektusai parádésak, Robert Zemeckis pörgős és melegszívű rendezése pedig remekül kiegészíti a rendkívül szellemes, sziporkázó ötletekről roskadozó forgatókönyvet.
A főszerepben az ekkor a Családi kötelékek című sorozatnak köszönhetően már nagy népszerűségnek örvendő, de sztár státuszt igazán csak ezután magáénak mondható Michael J. Fox látható, aki Marty McFly-t, az egyszeri hétköznapi tinédzsert alakítja. Marty apja, George (Crispin Glover) javíthatatlan balfék, míg az egyik legjobb barátja a város különc feltalálója, Emmett Brown (Christopher Lloyd). A doki éppen legújabb áttörését prezentálja (ami nem más mint egy DeLorean sportautóba szerelt időgép), mikor a fiú élete egyik csapásról a másikra fenekestül felfordul. Egy szerencsétlen baleset folytán Marty visszarepül az időben 1955-be, ahol sikerül a szülei első találkozásába véletlenül belekotnyeleskednie. Most nem elég, hogy haza kell jutnia saját idejébe, 1985-be, de még a megbolygatott múltat is helyre kell tennie, különben talán soha meg sem születik. Szerencsére Brown doki fiatalabb énje segítségére van mindebben.
Csordultig tele emlékezetes jelenetekkel, a Vissza a jövőbe majdnem kétórás játékideje alatt csak nagyon ritkán, és akkor is szinte alig vesz vissza nyaktörő tempójából. Az első percektől kezdve az utolsó képsorokig beleszögez fotelünkbe, karaktereit kivétel nélkül lehetetlen nem szeretni, Fox lendületes, időnként botladozó de összességében talpraesett lázadó tini karaktere és Lloyd őrülten zseniális (vagy zseniálisan őrült?) tudósa tökéletes párost formálnak, Glover és Thompson pedig középkorú felnőttekként és 50-es évekbeli tizenévesekként egyaránt remekelnek.
Feledhetetlen pillanat: A DeLorean először gyorsul fel 88 mérföld per órára.
ATFM 65.
2010.11.28. 21:33 | hesgotcancer | Szólj hozzá!
Címkék: 65
Repulsion (1965)
Iszonyat
UK, 105 perc
Rendező: Roman Polanski
Szereplők: Catherine Deneuve, Ian Hendry, John Fraser, Yvonne Furneaux, Patrick Wymark
"I must get this crack mended."
Az Iszonyat Roman Polanski első angol nyelvű munkája, és egyben a helyszíneik megegyezősége miatt közismerten csak "lakás-trilógiaként" emlegetett, tematikájukban, központi motívumaikban és megvalósításukban hasonló elemeket tartalmazó, de egyébként egymástól teljesen független filmjei sorozatának nyitó darabja (a Rosemary gyermeke 1968-ban követte, majd 1976-ban A bérlő).
Carole Ledoux (Catherine Deneuve élete egyik legjobb alakításában) félénk szűz lány, aki manikűrösként dolgozik egy szépségszalonban, és nővérévével, Helennel (Yvonne Furneaux) közösen él Londonban. Helen Carole-lal ellentétben szexuálisan igencsak aktív életvitelt folytat, egy házas szeretőt tart, akivel épp vakációra indulnak Olaszországba. Carole otthon marad egyedül, és az elszigeteltség, a paranoia és a férfiaktól való beteges rettegése szép lassan az őrületbe kergeti. Bizarr, beteges hallucinációk jelennek meg előtte: a plafon megreped és szétnyílik, a falakból kinyúló kezek kezdik megragadni, majd egy betörő megerőszakolja - eközben egy vacsorának szánt, de elkészítés nélkül, nyersen a melegben kint felejtett megnyúzott nyúl bomló, rothadó húsa érzékelteti az idő múlását.
Az Iszonyat valamiféle megfoghatatlan, hihetetlen intenzitású elemi erővel csap le ránk, túszokat nem ejtő, hátborzongató horror-thriller és lenyűgöző pontosságú pszichológiai tanulmány. Polanski kimeríti egy direktor rendelkezésére álló eszköztár gyakorlatilag minden trükkjét: széles kameraszögek, svenkek és közelítések, békaperspektívából készült mély fókuszú felvételek, fényjáték, a világosságból a sötétségbe történő átmenet kontextuális jelentését kihasználó összetett kompozíciók, valamint a hang mesteri manipulációja (a képzelt nemi erőszak alatt például egy nyikkanást sem hallani; de egy másik jelenetben még egy óra magányos ketyegése is félelmetessé tud válni). A fekete-fehér képek szürreális expresszionizmusa Carole mentális állapotát tükrözik: a lakáson látványosan manifesztálódnak az összeomló elme jelei. A vizuális és aurális effektusok fokozott, rétegzett használatának köszönhetően az érzékeink elkábulnak, a rémálom és a valóság észrevétlenül egymásba fonódnak, elválaszthatatlanná válnak számunkra.
Feledhetetlen pillanat: A háziúr látogatása.
ATFM 64.
2010.09.07. 23:03 | hesgotcancer | Szólj hozzá!
Címkék: 64
The Long Goodbye (1973)
A hosszú búcsú
USA, 112 perc
Rendező: Robert Altman
Szereplők: Elliott Gould, Nina Van Pallandt, Sterling Hayden, Mark Rydell
"- Nobody cares but me. - Well that's you, Marlowe. You'll never learn, you're a born loser. - Yeah, I even lost my cat."
A nagy hatású detektívregény-író, Raymond Chandler halála előtti utolsó igazán brilliáns regényének Robert Altman által rendezett filmadaptációja az eredetileg az 50-es évek Amerikájában játszódó történetet áthelyezi az egyre inkább zavarossá váló 70-es évekbe. A maró társadalomkritikával bíró és fontos témákat érintő, valamint komplex cselekményű forrásmű súlypontjai így elvesznek, átalakulnak, illetve áthelyeződnek teljesen új, eltérő pontokra.
A középpontban a főszereplő közeli barátja, a feleséggyilkos Terry Lennox öngyilkossága áll, mely később nem várt módon összefonódik egy Hemingway-szerű alkoholista író felborult házaséletével. A hosszú álmot is jegyző Leigh Brackett forgatókönyve - a modernizált külsőn kívül is - nagy mértékben eltér attól, amit Chandler közel 20 évvel korábban papírra vetett: szembemegy az addigra már elcsépelt klisékké váló összetevőkkel és cinikus módon dekonstruálja a film noir műfajának alapvető alkotóelemeit, miközben a korabeli Hollywoodot (a sekélyes embereket, az életmódot, az egész helyi kultúrát) is pellengérre állítja.
Az Elliott Gould által életre keltett Philip Marlowe magánnyomozó (Chandler állandó figurája) sztoikus nyugalommal fordul bármi felé, ami körülötte történik, csak néha ejt el egy-két szellemes megjegyzést. Antihős, akinek mintha szinte semmi ráhatása nem lenne az eseményekre, nem erre a helyre és nem is ebbe a korba illő karakter; késő 40-es évekbeli autót vezet, láncdohányos, körülötte azonban senki más szájában sem látni cigarettát. Az egészségtudatos, mérhetetlenül felszínes 70-es évek Kaliforniájának morális kódja már nem sok helyen találkozik az egykori hollywoodi eszmékkel, melyeket még a majdnem 30 évvel korábbi, Bogart-féle Marlowe követett - és Gould Marlowe-ja is követni próbál.
Altman nem volt hajlandó a konvenciókat rigorózusan követő, giccses és üres, nosztalgikus érzetű produkciót a vászonra vinni. Filmje egy revizionista poszt-noir, mely ledönti a mítoszokat, lassan hömpölyög előre medrében, hipnotikus erejű, gyönyörű zenéjével (John Williams érdeme) elkábít és folyamatosan mozgásban lévő, ám precízen megkomponált, különleges vizuális-dramaturgiai technikákat alkalmazó, pasztellszerű képeivel (operatőr: Vilmos Zsigmond) pedig elringat.
Feledhetetlen pillanat: A nyitójelenet, amiben Marlowe a macskaetetéssel bajlódik.
ATFM 63.
2010.08.20. 00:28 | hesgotcancer | Szólj hozzá!
Címkék: 63
It's a Mad Mad Mad Mad World (1963)
Bolond, bolond világ
USA, 182 perc
Rendező: Stanley Kramer
Szereplők: Spencer Tracy, Milton Berle, Sid Caesar, Buddy Hackett, Ethel Merman, Mickey Rooney, Dick Shawn, Phil Silvers, Terry-Thomas, Jonathan Winters, Edie Adams, Dorothy Provine
"I'll wager you anything you like that if American women stopped wearing brassieres, your whole national economy would collapse overnight."
Az 1960-as évek nehéz időszak volt a filmstúdiók számára: a televízió bámulatos térhódításának következményeként egyre inkább visszaszorult a mozifilmek iránti érdeklődés. A TV otthon tartotta az embereket, ezért minden lehetséges trükköt bevetettek, hogy a nézőket visszacsalogassák a filmszínházakba. Eljött a monstre produkciók korszaka: monstre westernek, monstre szandálos filmek, és ha hisszük, ha nem, monstre komédiák. Stanley Kramer (A megbilincseltek, Ítélet Nürnbergben) Bolond, bolond világ című alkotása felvonultatja majdhogynem az összes még élő hollywoodi komikus színészt, a némafilm korszakától kezdődően egészen '63-ig (Buster Keaton, Jerry Lewis és a Three Stooges is tiszteletét teszi). Mindemellett a tiszavirág életű ultraszéles Cinerama formátumban vetítették, ami csak hozzáadott a film példátlan eseményszerűségéhez.
A Bolond, bolond világ alapvetően egy magát óriási méretűvé kinövő és irányíthatatlanná váló kincsvadászat története, amelyet egy különös autóbaleset indít el. A haldokló gazfickó, Smiler Grogan (Jimmy Durante) utolsó lélegzetével elárulja az odasiető, segíteni akaró bagázsnak (akik összesen nyolcan vannak és öt járművet töltenek meg, köztük Mickey Rooney, Buddy Hackett, Sid Caesar és Jonathan Winters), hogy elrejtett 350 ezer dollárnyi készpénzt a mexikói határhoz közel, egy nagy "W" alatt. A hajsza szinte azonnal kezdetét veszi, miután az egyezkedés sehogy sem működik a több mint fél tucat pénzéhes turista között. A csapat később még kiegészül néhány teljesen bolond, de annál merészebb résztvevővel, és a közel háromórás hullámvasútút egy nagyszerűen megkoreografált és őrületesen vicces fináléban csúcsosodik ki.
Feledhetetlen pillanat: Jonathan Winters egymaga a földdel tesz egyenlővé egy benzinkutat/autoszervizt.
Eston Kácsör babérjaira törve
2010.08.12. 16:35 | hesgotcancer | Szólj hozzá!
Címkék: twitter
Ott a jobboldali sávban találjátok lent a twitter-es követős linket. A bloghoz csak vajmi kevés köze van, de lesz rajta (talán) film, zene, könyv, képregény, élet. Hogy megkönnyítsem a dolgot, itt: http://twitter.com/gocsa
ATFM 62.
2010.08.03. 18:30 | hesgotcancer | Szólj hozzá!
Címkék: 62
Rushmore (1998)
Okostojás
USA, 93 perc
Rendező: Wes Anderson
Szereplők: Jason Schwartzman, Bill Murray, Olivia Williams, Seymour Cassel, Brian Cox
"I saved Latin. What did you ever do?"
Bár Wes Anderson már 1996-os különc krimi-vígjátékával, a Petárdával is rendesen felkavarta az amerikai függetlenfilmes állóvizet, igazából csak második mozija volt az, amely lefektette alapjait annak az egészen egyéni látásmódnak, melyet későbbi munkáiban még tovább csiszolgatott.
Max Fischer (Jason Schwartzman) a Rushmore Akadémia leglelkesebb, de legkevésbé összeszedett diákja. Tagja minden létező iskolán kívüli tevékenységet űző egyesületnek, és ambíciózus színdarabokat ír, de képtelen jó jegyeket elérni. Max beleszeret a gyönyörű tanárnőbe, Rosemary Cross-ba (Olivia Williams), és egyfajta példaképeként tekint Herman Blume-ra (Bill Murray élete legjobb alakítását nyújtja), a kapuzárási pánikban levő gazdag üzletemberre. A tisztelet Blume részéről kölcsönös, ám mikor ő is megkörnyékezi Rosemary-t, vérre menő háború kezdődik a 15 éves fiú és a lassan 50-es éveit taposó férfi között.
Anderson azon rendezők egyike, akiket vagy utál az ember, vagy pedig mélységesen tisztel és imád, nincs igazán középút. Ami érthető is; sosem fogja vissza magát, stílusa tűnhet magamutogatónak, hatásvadásznak, pretenciózusnak, de végtelenül posztmodernnek és mélyen rétegzettnek is. Egy biztos: egy Anderson-film azonnal felismerhető, az első perctől kezdve. A zene a 60-as évekbe repít minket, a nagylátószögű anamorfikus optikával ellátott kamerák használata egészen abszurd jelleget kölcsönöz a jeleneteknek, a szándékosan obskúrusra vett utalások pedig elgondolkodtatnak és szórakoztatnak egyszerre.
Anderson azon rendezők egyike, akiket vagy utál az ember, vagy pedig mélységesen tisztel és imád, nincs igazán középút. Ami érthető is; sosem fogja vissza magát, stílusa tűnhet magamutogatónak, hatásvadásznak, pretenciózusnak, de végtelenül posztmodernnek és mélyen rétegzettnek is. Egy biztos: egy Anderson-film azonnal felismerhető, az első perctől kezdve. A zene a 60-as évekbe repít minket, a nagylátószögű anamorfikus optikával ellátott kamerák használata egészen abszurd jelleget kölcsönöz a jeleneteknek, a szándékosan obskúrusra vett utalások pedig elgondolkodtatnak és szórakoztatnak egyszerre.
Feledhetetlen pillanat: A The Who egyik számával aláfestett montázs, ami Max és Blume harcát mutatja be néhány percbe sűrítve.
ATFM 61.
2010.07.26. 17:08 | hesgotcancer | Szólj hozzá!
Címkék: 61
Goodfellas (1990)
Nagymenők
USA, 146 perc
Rendező: Martin Scorsese
Szereplők: Ray Liotta, Robert De Niro, Joe Pesci, Lorraine Bracco, Paul Sorvino, Frank Sivero, Tony Darrow, Mike Starr
"What do you mean, I'm funny?...You mean the way I talk? What?...Funny how?"
Az 1990-es Nagymenőkkel Martin Scorsese lényegében ott vette fel a fonalat, ahol 1973-ban az Aljas utcákkal lerakta. A cselekmény központjában Henry Hill (Ray Liotta) áll, aki saját bevallása szerint "amióta csak az eszét tudja, gengszter akart lenni". Már tinédzserkorában elkezdi kitanulni a szakmát, méghozzá a környék legnagyobb hatalmú bűnözőitől: lopás, zsarolás, testi sértés, illegális kereskedelem, besúgás, mindenben benne van, amit csak el lehet képzelni. Mire felnő ő is olyan nagymenővé válik, mint azok, akik hátulgombolósként pártfogásuk alá vették, és természetesen a baráti köre is hasonlóan simlis "üzletemberekből" áll. Két állandó társa a visszafogott, de ha kell könnyen erőszakossá váló Jimmy (Robert De Niro), és a teljesen kiszámíthatatlan pszichopata, Tommy (Joe Pesci). Henry idővel feleséget is talál magának Karen (Lorraine Bracco), a tisztességes zsidó lány személyében, és él, mint hal a vízben, míg végül az FBI el nem kapja, és informátorukká nem válik. A tanúvédelmi program segítségével új életet kezd - de magában visszasírja a régi szép időket.
A forgatókönyv Nicholas Pileggi társíró 1985-ös, megtörtént eseményeken alapuló regényéből, valamint az olasz származású Scorsese saját gyerekkori élményeiből táplálkozik. A gyorsan mozgó, feszültségteljes, epizodikus történet, tele profanitással (Pesci karaktere előszeretettel használja az angol f-betűs szót), lendületes, gyors vágásokkal, frenetikus sebességgel pörgő képekkel, követőfelvételekkel, szubjektív beállításokkal és egyenesen a kamerába beszélő szereplőkkel, Henry, időnként pedig a felesége narrációjával kiegészülve festi meg a lehető legteljesebb képet a nagydumás gengszterek világáról, az élet minden területére beszivárgó maffiakultúráról, és a "család" légköréről, illetve működési folyamatairól. A kimerevített képek Henry életének sarkallatos pillanatait hivatottak kihangsúlyozni. Négy évtizedet járunk be, az 50-es évektől, a gyerekkortól kezdve egészen a 80-asakig, mikor Henry megszegi a legfontosabb gengsztertörvényt és feladja ismerőseit az FBI-nak. Az alaposan megválogatott popszámokból álló filmzene (amely a klasszikus rock 'n' roll-tól egészen Sid Vicious zajos Sinatra feldolgozásáig terjed) integrált része az elbeszélésnek: aláfest, kommentál, egészen új értelmezési síkokat nyit.
Ironikus, hogy Scorsese mesterműve ugyanabban az évben jelent meg, amikor Francis Ford Coppola A keresztapa-sagájának félresikerült harmadik, befejező darabja; a Nagymenők egy igazi kőkemény, megalkuvásoktól mentes, vulgáris, viszcerális, és csakis szuperlatívuszokkal leírható precizitással összerakott gengszter-eposz. Nem olyan grandiózus vagy operatikus, mint A keresztapa, de jóval autentikusabb.
A forgatókönyv Nicholas Pileggi társíró 1985-ös, megtörtént eseményeken alapuló regényéből, valamint az olasz származású Scorsese saját gyerekkori élményeiből táplálkozik. A gyorsan mozgó, feszültségteljes, epizodikus történet, tele profanitással (Pesci karaktere előszeretettel használja az angol f-betűs szót), lendületes, gyors vágásokkal, frenetikus sebességgel pörgő képekkel, követőfelvételekkel, szubjektív beállításokkal és egyenesen a kamerába beszélő szereplőkkel, Henry, időnként pedig a felesége narrációjával kiegészülve festi meg a lehető legteljesebb képet a nagydumás gengszterek világáról, az élet minden területére beszivárgó maffiakultúráról, és a "család" légköréről, illetve működési folyamatairól. A kimerevített képek Henry életének sarkallatos pillanatait hivatottak kihangsúlyozni. Négy évtizedet járunk be, az 50-es évektől, a gyerekkortól kezdve egészen a 80-asakig, mikor Henry megszegi a legfontosabb gengsztertörvényt és feladja ismerőseit az FBI-nak. Az alaposan megválogatott popszámokból álló filmzene (amely a klasszikus rock 'n' roll-tól egészen Sid Vicious zajos Sinatra feldolgozásáig terjed) integrált része az elbeszélésnek: aláfest, kommentál, egészen új értelmezési síkokat nyit.
Ironikus, hogy Scorsese mesterműve ugyanabban az évben jelent meg, amikor Francis Ford Coppola A keresztapa-sagájának félresikerült harmadik, befejező darabja; a Nagymenők egy igazi kőkemény, megalkuvásoktól mentes, vulgáris, viszcerális, és csakis szuperlatívuszokkal leírható precizitással összerakott gengszter-eposz. Nem olyan grandiózus vagy operatikus, mint A keresztapa, de jóval autentikusabb.
Feledhetetlen pillanat: Henry a hátsó bejáraton át viszi be barátnőjét, Karent a Copacabana klubba - egy legendássá vált, vágás nélküli steadicam felvétel, ami a nagymenők fényűző világába enged röpke belátást és ugyanolyan szédítő hatással van ránk nézőkre, mint magára Karenre.
ATFM 60.
2010.06.06. 15:00 | hesgotcancer | Szólj hozzá!
Címkék: 60
Duck Soup (1933)
Kacsaleves
USA, 68 perc
Rendező: Leo McCarey
Szereplők: Groucho Marx, Harpo Marx, Chico Marx, Zeppo Marx, Margaret Dumont, Louis Calhern, Raquel Torres
"You're a brave man. Go and break through the lines. And remember, while you're out there risking your life and limb through shot and shell, we'll be in be in here thinking what a sucker you are."
Az 1933-ban készült Kacsaleves kétség kívül a Marx testvérek legbravúrosabb teljesítménye. A zseniálisan anarchisztikus humoráról ismert komikus csapat varieté produkciókban kezdte pályafutását, majd 1924-re már a Broadway színpadán léptek fel, ahol sikert sikerre halmoztak. Ahogy a hangosfilm korszaka felváltotta a némafilmekét, ők azon nyomban betörtek a mozigyártás iparába is; a Paramount stúdióval kötött szerződésük öt filmet gyümölcsözött, melyekből a Kacsaleves volt az utolsó, és egyben a legjobb. Mint a legtöbb klasszikus, ez a film se volt kritikailag elismert vagy pénzügyileg jövedelmező a maga korában, ezért a testvérek ezután kénytelenek is voltak az MGM-hez átköltözni (ahol még folytatták a mesterművek készítését).
A cselekmény gyakorlatilag egy mondatban összefoglalható, és - mint minden Marx testvérek-filmben - tulajdonképpen teljesen mellékes szerepet tölt be. Rufus T. Firefly (Groucho) Freedonia állam diktátora, mely épp szorult helyzetben van, ezért a dúsgazdag Mrs. Teasdale (Margaret Dumont) pártfogása alá veszi. Eközben a szomszédos ország, Sylvania nagykövete, Trintino (Louis Calhern) Freedonia elfoglalását tervezi, céljának eléréséhez pedig felfogadja Harpót és Chicót, hogy kémkedjenek neki. A történet csak soványka keret az őrültebbnél őrültebb verbális és non-verbális gagek számára, melyek már-már operaszerű koreográfiát követve folynak előre medrükben, és nem csak a testvérek (akik előadásmódja ugyan utánozhatatlan volt, mégsem érthettek mindenhez), de a forgatókönyvírók (Harry Ruby és Bert Kalmar) és az elsőosztályú veterán direktor, Leo McCarey (eredetileg Ernst Lubitsch volt kiszemelve posztjára) kiváló szerkezeti és vizuális érzékéről is tanúbizonyságot tesznek.
A Kacsaleves nem csak a rekeszizmaink ellen indít támadást precízen felépített, őrjítő gyorsasággal záporozó poénjaival, de célba veszi a nagymellényű, de egyébként jelentéktelen államfőket, a kormány, mint olyan intézményét, a kormányzati diplomáciát, a nevetségesen bürokratikus jogi rendszert és magát a háború ép elmével fel nem fogható ideáját (Freedonia és Sylvania között egy apró elszólás miatt tör ki az ellentét). A szatirikus társadalmi kommentár nem nyerte el a közönség tetszését, a való világban ugyanis volt éppen elég problémája az embereknek: a nagy gazdasági világválság és Hitler egyre nagyobb hatalmi térnyerése aggasztott mindenkit. Magára véve az igencsak leplezetlen utalásokat, Mussolini be is tiltotta a film olaszországi vetítését. Szerencsére a Kacsalevest a 60-as években újra felfedezték amerikai főiskolai vetítéseken, valamint filmfesztiválokon és múzeumi bemutatókon keresztül, így mára halhatatlan remekmunkává emelkedett az ítészek szemében.
Feledhetetlen pillanat: A híres tükörjelenet: Groucho összetalálkozik saját magával (vagyis a Groucho-nak öltözött Harpóval) az ajtóban, és elkezdik egymás minden mozdulatát utánozni.
ATFM 59.
2010.04.30. 18:47 | hesgotcancer | Szólj hozzá!
Címkék: 59
The French Connection (1971)
Francia kapcsolat
USA, 104 perc
Rendező: William Friedkin
Szereplők: Gene Hackman, Roy Scheider, Fernando Rey, Tony Lo Bianco, Marcel Bozzuffi, Frédéric de Pasquale
"Now I'm gonna bust your ass for those three bags and I'm gonna nail you for picking your feet in Poughkeepsie."
William Friedkin brutális realitással megfestett zsarufilmje az év egyik legnagyobb bevételét és legtöbb Oscar-díját bezsebelő produkciója volt. Méltán, hiszen valósággal újrateremtette a műfajt, radikálisan átformálta azt, és a mai napig megőrizte helyét, mint az Új-Hollywood-ként aposztrofált korszak legemlékezetesebb és legizgalmasabb darabjainak egyike.
A Francia kapcsolat antihőse Jimmy "Popeye" Doyle (Gene Hackman), a New York-i rendőrség drogellenes részlegének utcai zsaruja. Keménykezű, vulgáris, fáradhatatlan és mániákus, unszimpatikus karakter, aki vékony vonalon táncol, sokszor cselekedeti semmivel sem jobbak, mint azokéi, akiket elkapni akar. Egy új nyomon haladva indulnak társával, Buddy "Cloudy" Russo-val (Roy Scheider) közösen az Alan Charnier (Fernando Rey) által irányított szervezet után, amely heroint csempész át Franciaországból Amerikába.
Ernest Tidyman nyers, szókimondó forgatókönyve Robin Moore azonos című, megtörtént eseményeket bemutató bestsellerének átirata - Eddie Egan és Sonny Grosso, akik után Popeye-t és Cloudy-t mintázták, maguk is feltűnnek rövid időre a filmben, valamint technikai tanácsadóként segítették a készítőket. William Friedkin rendező munkája évtizedekkel később is ugyanolyan hatásos, mint a megjenelés idején: a film féldokumentarista jellegét a megszámlálhatatlan autentikus New York-i helyszín, a hideg téli környezet, az utcai nyelvezet (melynek része a temérdek káromkodás), a cenzúrázatlan erőszak, a csiszolatlan színészi alakítások és a kézikamerás felvételek használata erősíti. A francia kapcsolat befejezése pesszimista és lehangoló - olyan, amilyen sokszor maga a valóság is.
Feledhetetlen pillanat: A filmtörténelem egyik legismertebb autós üldözése, melyben Hackman a brooklyni magasvasúttal próbálja felvenni az iramot.
ATFM 58.
2010.04.25. 14:00 | hesgotcancer | Szólj hozzá!
Címkék: 58
Ging chat goo si (1985)
Rendőrsztori
HK, 101 perc
Rendező: Jackie Chan
Szereplők: Jackie Chan, Brigitte Lin, Maggie Cheung, Kwok-Hung Lam, Bill Tung, Yuen Chor
"- You'll have to help me with that report. - Pardon? - Let's write it together. - I didn't see anything."
A Rendőrsztori Jackie Chan egyik leglátványosabb, legizgalmasabb és legjobban megkoreografált akciójeleneteket tartalmazó filmje. A burleszk-szerű, halált megvető kaszkadőrmutatványokat ekkorra már munkái védjegyévé tevő és Ázsiában óriási népszerűségnek örvendő hongkongi akciósztárnak nem ez volt az első (és semmiképpen nem is az utolsó) próbálkozása az amerikai filmpiacra való betörésre, de ugyanilyen jó, az elejétől a végéig őrületesen szórakoztató filmet már nem sikerült többet készítenie.
Chan Ka-kui (Jackie Chan) felügyelő egy csapásra valódi hőssé változik, mikor egy sikeres hadművelet eredményeként sikerül Chu Tao-t (Yuen Chor), a nagyhatalmú drogbárót elkapnia. Chu titkárnője, Selina (Brigitte Lin) lesz a koronatanú a bűnvádi eljárás során, ezért Chan-nek az élete árán is védelmeznie kell a nőt. A bírósági tárgyalás napján azonban Selinának nyoma vész, így Chu szabadon távozhat. Chan-t lefokozzák, ráadásul a gengszterfőnök is bosszút esküszik rajta; ártatlanul egy gyilkossági ügybe keveredik. A kelepcébe csalt rendőrnek tisztáznia kell magát, és egyúttal le kell számolnia a bűnszervezettel.
A Rendőrsztoriban minden van, ami egy popcornmozihoz szükséges: hangos robbanások, ámulatbaejtő üldözések, minden határon túlmenő rombolás, lövöldözés, bunyó, humor, romantika, szimpatikus főhős, szerethető mellékszereplők és kemény, velejéig romlott ellenfelek. A recept tökéletes, Chan (aki egyszerre főszereplő, író, rendező, sőt még s főcímdalt is ő énekelte fel) pedig mesteri érzékkel játszik a nézőivel, hol megnevettet, hol megríkat, hol pedig a magasba emeli az adrenalinszintünket.
Feledhetetlen pillanat: Chan életveszélyes mutatványa a bevásárlóközpontban: egy égősorokkal teli, több emelet magas póznán csúszik le, aminek eredményeként másodfokú égési sérüléseket szenvedett, és majdnem egy életre lebénult.
Feledhetetlen pillanat: Chan életveszélyes mutatványa a bevásárlóközpontban: egy égősorokkal teli, több emelet magas póznán csúszik le, aminek eredményeként másodfokú égési sérüléseket szenvedett, és majdnem egy életre lebénult.
ATFM 57.
2010.04.23. 17:08 | hesgotcancer | 1 komment
Címkék: 57
The Wicker Man (1973)
A vesszőből font ember
UK, 88 perc
Rendező: Robin Hardy
Szereplők: Edward Woodward, Christopher Lee, Diane Cilento, Britt Ekland, Ingrid Pitt, Irene Sunters, Aubrey Morris
"You'll simply never understand the true nature of sacrifice."
Ebben a feszültséggel teli, erotikus és horrorisztikus thrillerben Neil Howie-t (Edward Woodward), a Scotland Yard őrmesterét követjük Summerisle szigetére, amint egy eltűnt kislány, Rowan Morrison után nyomoz. A kitalált hely Skócia nyugati partjai közelében fekszik, lakosai pedig egy kelta újpogány vallást gyakorolnak; napkultusz és bizarr termékenységi rituálék jellemzik életüket. Vezetőjük Lord Summerisle (Christopher Lee), aki egyben a sziget tulajdonosa és békebírója is. Howie a szigetlakók kikérdezése során újra és újra akadályokba ütközik: állításuk szerint ugyanis soha nem élt köztük ilyen nevű lány. Vad hiedelmeikben egyre mélyebbre hatolva, a rendőr sokkoló felfedezésre jut: a tavalyi terméshiánynak talán köze van a Rowan eltűnését övező titkolózáshoz?
Anthony Shaffer író (aki ekkor a Sleuth-nak köszönhetően már nagy elismerésnek örvendett) eredetileg David Pinner azonos című regényét szándékozta adaptálni, de végül semmissé tett szinte minden azonosságot, mely a két mű cselekménye között megtalálható volt. Ami maradt, az a legfőbb gondolati mag, vagyis a konfliktus, mely Howie és a szigetlakók, kiemelten Lord Summerisle között feszül. Egyértelmű, hogy itt valójában nem is maguk az egyének, hanem ideológiák csapnak össze. Az önmegtartóztató, elkötelezett keresztény (Howie) sorra botránkozik meg a nagyfokú izoláltságban élő pogány kultúra ősi hitének megnyilvánulásain (meztelen máglyatánc, barbár isteneket dicsőítő énekek).
A vesszőből font ember egyszerre provokatív, bizarr, viszcerális, intelligens, és elgondolkodtató - emlékezetünkben garantáltan maradandó lenyomatot hagyó film. Christopher Lee egyik legjobb alakítását nyújtja (még ha csak két jelenet erejéig is tűnik fel), Edward Woodward pedig bámulatosan eggyé vált karakterével. Robin Hardy rendező inkább a háttérben marad, a fényképezés sem hivalkodó, Paul Giovanni tradicionális folk elemeket inkorporáló hátborzongató zenéje viszont szinte egy percre sem hagy nyugodni minket; itt minden a lecsupaszított, ösztöni érzésekről szól.
Feledhetetlen pillanat: Howie őrmester számára összeáll a kép; egy felejthetetlen finálé.
Feledhetetlen pillanat: Howie őrmester számára összeáll a kép; egy felejthetetlen finálé.
ATFM 56.
2010.03.19. 00:15 | hesgotcancer | Szólj hozzá!
Címkék: 56
Who Framed Roger Rabbit (1988)
Roger nyúl a pácban
USA, 104 perc
Rendező: Robert Zemeckis
Szereplők: Bob Hoskins, Christopher Lloyd, Joanna Cassidy, Charles Fleischer, Kathleen Turner
"I'm not bad. I'm just drawn that way."
Igaz, hogy a Roger nyúl a pácban nem volt úttörő abból a szempontból, hogy már korábban is láthattunk együtt szerepelni élő és animált szereplőket a vásznon (például Gene Kelly-t táncolni Tommal a Horgonyt fel!-ben), de egészen egyedi megközelítésének, sokoldalú humorának és bámulatosan nagyszabású látványvilágának köszönhetően teljesen újszerű élményt tudott nyújtani.
Eddie Valiant (Bob Hoskins), a zsémbes, végtelenül cinikus, és iszákos magánnyomozó megbízást kap R.K. Maroon stúdiófőnöktől (Alan Tilvern), hogy tartsa szemmel Jessica Rabbit-et (hangja: Kathleen Turner), aki történetesen a Maroon Cartoons legnagyobb sztárjának, Rogernek (hangja: Charles Fleischer) a felesége. Az ügy nem tűnik tisztának, ráadásul az érintettek "firkák", vagyis rajzolt figurák, akiket Valiant szívből gyűlöl, mióta egyikük végzett a testvérével, ő azonban ennek ellenére elvállalja a munkát. A nyomozás eredményeként kiderül, hogy Jessica megcsalja férjét Marvin Acme-vel (Stubby Kaye), akit nem sokkal később holtan találnak meg - az elsőszámú gyanúsított pedig természetesen az összetört szívű férj, Roger. Az ártatlanságát bizonyítani képtelen, csúnyán felültetett nyúl ki máshoz, mint Valiant-hoz fordul segítségért.
A Gary K. Wolf szatirikus detektívregényéből Jeffrey Price és Peter S. Seaman által adaptált forgatókönyv egy sötét film noir képi és nyelvi világát ötvözi a Tex Avery-korabeli Warner rajzfilmek koreografált kaotikusságával. A poénok okos egyvelegét képezik a gyerekeknek szóló burleszknek, illetve a felnőtteknek szánt bújtatott társadalomkritikának, szóvirágoknak és iróniának. Zemeckis filmje minden szempontból - legyen az technikai, szerkezeti vagy rendezési - megállja ma is a helyét.
Feledhetetlen pillanat: Hoskins magánszáma, amivel a halálba küldi a nevetést abbahagyni képtelen menyéteket.
Feledhetetlen pillanat: Hoskins magánszáma, amivel a halálba küldi a nevetést abbahagyni képtelen menyéteket.
ATFM 55.
2010.02.10. 19:58 | hesgotcancer | 1 komment
Címkék: 55
Groundhog Day (1993)
Idétlen időkig
USA, 101 perc
Rendező: Harold Ramis
Szereplők: Bill Murray, Andie MacDowell, Chris Elliott, Stephen Tobolowsky, Brian Doyle-Murray, Marita Geraghty
"- What did you do today? - Oh, same-old same-old."
Az Idétlen időkig főszereplője, Phil Connors (Bill Murray), egy egomániás, szarkasztikus, megkeseredett tévés időjós, akinek akarata ellenére közvetítenie kell a Pennsylvania-i Punxsutawney-ban évente tartott jeles eseményről, a Mormota-napról. A producere, Rita (Andie MacDowell) a férfi szöges ellentéte, optimista, derűlátó, és élvezi a munkáját. A stáb már úton van hazafelé, mikor egy hóvihar útjukba áll, ezért kénytelenek még egy éjszakát az unalmas kisvárosban tölteni. Phil másnap arra ébred, hogy megint Mormota-nap van, és a tegnapi események ugyanúgy megismétlődnek, de rajta kívül senki nincs ennek tudatában.
Ez újra és újra bekövetkezik minden egyes reggel, Phil pedig az érzelmek egész széles skáláján végigmegy: összezavarodott, majd dühös lesz és gyanakvó, aztán öngyilkossággal próbálkozik, hogy kijusson az ördögi körből, mikor ez sem válik be a hedonizmus felé fordul, végül pedig elhatározza, hogy tudatosan meg fogja változtatni életét és sorsát, még ha igazi jövője nincs is, mert minden napja ugyanaz. Új ember lesz, elkezd új dolgokat tanulni, és átformálni magát olyanná, amilyennek Rita az ideális férfit elképzeli. Végül igaz szerelemre talál, és az "átok" is megtörik, és új napra ébredhet.
Harold Ramis filmje a felszínen talán nem tűnhet többnek egy könnyed kis romantikus komédiánál, ám mégis képes volt maradandó lenyomatot hagyni a populáris kultúrában. Brilliáns, intelligens és érzelmes forgatókönyve, frappáns, remekül felépített csattanói, a tökéletes ritmusú rendezés és a főszereplők hibátlanul eltalált alakításai teszik ezt a valaha készült egyik legjobb vígjátékká. Az Idétlen időkig minden egyes nézéssel csak jobb és jobb lesz. Ennek ékes bizonyítéka, hogy 2006-ban az amerikai Nemzeti Filmtár (National Film Registry) beválasztotta az archívumában megőrzésre érdemes alkotások közé.
Feledhetetlen pillanat: Phil a bárban igyekszik napról napra többet megtudni Ritáról - például, hogy mi a kedvenc itala, vagy hogy mire szokott inni.
Feledhetetlen pillanat: Phil a bárban igyekszik napról napra többet megtudni Ritáról - például, hogy mi a kedvenc itala, vagy hogy mire szokott inni.
ATFM 54.
2010.01.26. 13:10 | hesgotcancer | Szólj hozzá!
Címkék: 54
Sullivan's Travels (1941)
Sullivan utazásai
USA, 90 perc
Rendező: Preston Sturges
Szereplők: Joel McRea, Veronica Lake, Robert Warwick, William Demarest, Franklin Pangborn
"There's a lot to be said for making people laugh. Did you know that that's all some people have? It isn't much, but it's better than nothing in this cockeyed caravan."
Preston Sturges, a különc auteur, aki egymaga újradefiniálta a screwball komédia műfaját és ezzel a 30-as, illetve 40-es évek egyik legjelentősebb amerikai rendezőjévé vált, bár hosszú és viszontagságos karrierrel bírt, életművének igazi csúcspontját az 1939-től 1943-ig tartó ötéves periódus jelentette. Ezalatt a roppant termékeny időszaka alatt csak úgy ontotta magából a jobbnál jobb, egyéni hangvételű vígjátékokat (szám szerint hetet), melyek ma már egytől egyig klasszikusként vannak számon tartva. Az egyik legnagyszerűbb ezek közül a Sullivan utazásai.
A címét a 18. századi szatirikus írótól, Swift-től (Gulliver utazásai) kölcsönző film inspirációjához hűen szintén egy önfelfedező kalandot mutat be, áthelyezve azt a nagy gazdasági válság Amerikájába, és Sturges utánozhatatlan humorával átitatva. A Sullivan utazásai kritikus rálátást ad nem csak készítőjének életére (az önéletrajzi elemek egyértelműek), de az egész hollywoodi álomgyár működésére, annak álszentségére, és minden egyéb rákfenéjére, valamint a nagyobb képet, vagyis az amerikai társadalmi berendezkedést és gazdasági helyzetet is górcső alá veszi.
A főszereplő John Sullivan (Joel McCrea), habkönnyű vígjátékainak köszönhetően befutott direktor, aki irányt akar váltani: komoly témákat boncolgató epikus dráma elkészítését tűzi ki célul. Miután a stúdió főnöke fejére olvassa, hogy felsőosztálybeliként mit sem tud az átlagemberek szenvedéseiről, elhatározza, hogy csavargónak öltözve indul tapasztalatokat gyűjteni következő projektjéhez. Útja során izgalmas és veszélyes helyzetekbe keveredik, megsmerkedik egy sikertelen színésznővel (Veronica Lake), és ráeszmél, hogy a valódi missziója az, hogy megnevettesse az embereket, nem pedig fellengzős pátoszt és sallangos erkölcsi értékeket próbáljon rájuk tukmálni.
Sturges boldog-szomorú filmje nem nélkülözi a vizuális gageket és a burleszk humort sem, de temérdek műfajt sűrít egybe sikeresen; komédia, romantika, akció, tragikus melodráma, társadalomkritika, börtönfilm, komoly dráma, sőt még musical is. Mindenki találhat valami magának valót, és végül egy univerzális üzenettel is gazdagabb lesz.
Feledhetetlen pillanat: Az épp moziteremként funkcionáló templomban lejátszódó film a filmben jelenet: a vásznon egy korabeli Disney-rajzfilm megy, melyen a rabok, kiket ajándék hoztak el a vetítésre, önfeledten nevetnek. A köztük ülő, méltatlanul bebörtönzött Sullivan számára ez fontos revelációt jelent.
ATFM 53.
2010.01.04. 18:18 | hesgotcancer | 3 komment
Címkék: 53
Django (1966)
Django
IT, 93 perc
Rendező: Sergio Corbucci
Szereplők: Franco Nero, José Bódalo, Loredana Nusciak, Ángel Álvarez, Gino Pernice
"You can clean up the mess, but don't touch my coffin."
Sergio Corbucci filmje a spaghetti western műfajának (amely, nagyrészt Leone Dollár-trilógiájának köszönhetően, 1966-ra, a megjelenés évére, már mondhatni teljes fordulatszámon pörgött, jól elkülöníthető trendek és kiemelkedő direktorok által mozgásban tartva) egyik legnépszerűbb, kortársai közül legnotóriusabb, és talán legtöbb rejtett értékkel bíró gyöngyszeme.
A maga után mindenhova egy titokzatos tartalmú koporsót vonszoló, villámkezű pisztolyforgatóról szóló történet ugyan magán hordozza a B-filmek minden tipikus betegségét, és a megvalósítás sem éppen A-kategóriás, mégis olyan zsigeri ereje van, amit lehetetlen tagadni. Corbucci talán nem adott annyira a gyönyörű beállításokra, a szubtextusra, vagy a finom színészi alakításokra, mint ismertebb keresztnév-rokona - bár azért mindegyikre találunk példát nála is -, de hogy ennek ellenére a Django egy mestermunka a maga színterén, ahhoz kétség nem férhet. Igazi kemény bosszú-akciófilm, sok vérrel, erőszakkal és magas body count-tal. Több országban is betiltásra került explicit jelenetei miatt (melyek közül egyik állítólag a Kutyaszorítóban hírhedt füllevágós szcénáját is ihlette), a közönség azonban odavolt az azelőtt sosem tapasztalt mértékű brutalitásért.
A Django legfőbb mozgatórugója az ekkor még ismeretlen nevű Franco Nero. Villámló kék szemek, borosta, és szűkszavúság - ő volt Clint Eastwood olasz megfelelője, még ha Corbucci célja az is volt, hogy Eastwoodtól eltérő típust találjon a szerepre. Az általa játszott karakter sikere megmutatkozik abban is, hogy az évek során több tucat nem hivatalos folytatása, illetve utánzata készült a Djangónak.
Feledhetetlen pillanat: A nyitó képsorok - a magányos hős, vállán nyereggel, koporsót vonszolva megérkezik a westernfilmtörténet talán legmocskosabb, legsárosabb vidékére.
ATFM 52.
2010.01.01. 16:43 | hesgotcancer | Szólj hozzá!
Címkék: 52
Memento (2000)
Memento
USA, 113 perc
Rendező: Christopher Nolan
Szereplők: Guy Pearce, Carrie-Anne Moss, Joe Pantoliano, Mark Boone Junior, Jorja Fox, Stephen Tobolowsky
"We all need mirrors to remind ourselves who we are. I'm no different."
Christopher Nolan rendező testvérével, Jonathannal közösen írt bemutatkozó munkája, a Memento a világ egyik legerőteljesebb, legalaposabban felépített kirakós játéka, amelyet valaha filmre vittek - nincs néző, akit ne lenne képes ledönteni lábáról. Ez a modern noir látszólag olcsó, hatásvadász trükkel él: a kronológia feje tetejére lett állítva, a cselekmény "visszafelé", vagyis az elsőnek látott jelenettől időben hátra haladva bontakozik ki. Nolan képes volt azonban előnyt kovácsolni az erőltetettnek tűnő húzásból is, filmje folyamatos éberségre, aktív gondolkodásra késztet, a megszokott krimi elemekből építkezik, de az összetevők együtt valami sokkal nagyobb, sokkal izgalmasabb egészet alkotnak, mint pusztán a részek összessége.
Leonard (Guy Pearce) egykoron biztosítási nyomozó volt, jelenleg önjelölt bosszúálló, és bár még mindig nyomoz, már egészen más célból teszi. A felesége gyilkosait keresi, azt a két betörőt, akiknek véletlenül útjába került az egyedül otthon levő asszony, de igencsak nagy hendikeppel indul ellenük: anterográd amnéziában szenved, ami annyit tesz, hogy nincs rövidtávú memóriája, képtelen új emlékeket tárolni, ezért minden, ami a szörnyű eset után történt az alig pár perc elteltével kiesik a fejéből. Egyedüli megoldás, ha feljegyzi a fontos dolgokat, papírra, post-it cetlikre, vagy éppen saját testére tetoválva. Időközben megismert barátai, Natalie (Carrie-Anne Moss) és Teddy (Joe Pantoliano) állítólag segítik őt, de könnyen dolgozhatnak valójában ellene is.
A film valószínűleg fele olyan jó se lenne Guy Pearce egyszerűen lehengerlő alakítása nélkül. Leonard zavarodott, paranoiás és ötpercenként emlékeztetnie kell magát arra, hogy éppen mibe is kezdett - Pearce-nek egyszerre bizonytalannak és eltökéltnek kellett lennie, és ezt tökéletesen sikerült megvalósítania. Moss és Pantoliano, akárcsak a többi melllékszereplő, csak darabjai a morbid puzzle-nek, amit közel két óra alatt kell kiraknunk.
Feledhetetlen pillanat: A befejezés, melyben Teddy elmagyarázza Leonardnak az igazságot - amire Leonard sajnos pár percen belül már nem is emlékszik.
ATFM 51.
2009.10.17. 13:30 | hesgotcancer | 1 komment
Címkék: 51
The Night of the Hunter (1955)
A vadász éjszakája
USA, 92 perc
Rendező: Charles Laughton
Szereplők: Robert Mitchum, Shelley Winters, Lillian Gish, James Gleason, Evelyn Varden, Peter Graves, Don Beddoe, Billy Chapin
"There's too many of them. I can't kill the world."
Charles Laughton brit színész első, és egyben egyetlen rendezése, amely Davis Grubb 1953-as bestsellerének adaptációja, lenyűgöző, emlékezetes és velőig hatoló mestermunka - ha úgy tetszik, tanulmány az emberi elme és lélek legmélyebb, legsötétebb bugyrairól. A nagy válság idején játszódó, a társadalmat korruptáló hitről, fanatizmusról és a világot uraló gonoszról szóló, a déli gótika műfajában íródott regény James Agee forgatókönyvíró és Laughton által interpretált filmváltozata egyfajta megfoghatatlan misztikummal bír; formabontó, film noir elemekkel kevert, avantgárd, expresszionista remekmű. Ahogyan az oly sokszor lenni szokott, a megjelenésének idejében A vadász éjszakája is kritikai és pénzügyi bukás volt, ma viszont a valaha készült egyik legnagyszerűbb amerikai filmek közé sorolják.
A töbszörös gyilkos Harry Powers életén alapuló történet egy pszichotikus "lelkészről" szól (Robert Mitchum), aki tetőtől talpig papi öltözetben, Isten szavát hirdetve járja az országot, gyámolatlan özvegyeket csábít el, majd megöli őket, és elveszi minden pénzüket. Mikor autólopásért 30 napra ítélik, a megyei börtönben megismerkedik Ben Harperrel (Peter Graves), akit rablásért és emberölésért halálra ítéltek. Harper a lopott pénzt gyerekeire bízta, Johnra (Billy Chaplin) és Pearlre (Sally Jane Bruce), ezt pedig sajnos álmában el is kotyogja a lelkésznek - kinek szabadulása után első útja a magányos özvegyhez vezet. A tiszteletes magához bolondítja a bandita feleségét, Willát (Shelley Winters), és az esküvő után nem sokkal végez is vele, a gyerekeknek azonban sikerül megszökniük a kislány babájába rejtett pénzzel.
A vadász éjszakája egy komplex és felforgató film, melynek magját egy örök idők óta létező, egyszerű dichotómia alkotja: a jó és a rossz harca, a szeretet és a gyűlölet, a fény és sötétség ellentéte. Tulajdonképpen feje tetejére állított, hátborzongató tündérmesét látunk, morbid tanleckét, amit Laughton félelmetes precizitással vezényel le. A 20-as, 30-as évek német expresszionista rendezőinek hatása a film minden egyes kockáján meglátszik, a realizmus teljesen háttérbe kerül, hogy teret engedjen az allegorikus kontextusnak, ami erőteljes szimbolizmus által (pl. fény-árnyék játék) kerül kihangsúlyozásra. Laughton céljai között volt a némafilm-korszak legnagyobbjai, legfőképpen D. W. Griffith, előtt való tisztelgés - ezt észrevehetjük Stanley Cortez operatőr gyönyörű fekete-fehér felvételeiben, valamint Lillian Gish, a legendás némafilmsztár szerepeltetése sem volt véletlen.
A Hollywood rosszfiújaként elkönyvelt Mitchum tökéletesen illett a sorozatgyilkos szentember szerepére, akinek bal kézfejére a "gyűlölet", jobbra pedig a "szeretet" szó van tetoválva. Szemében ott az őrület, behízelgő hangjával és a szituációhoz mindig illő bibliai idézeteivel megbabonázza a lelkileg és szellemileg gyengéket, hithűségét pedig bármikor kész demonstrálni kezei segítségével, vagyis a jó és a gonosz harcának bemutatásával.
A vadász éjszakája egy sok szempontból bátor (sötét, felnőtt témákat dolgoz fel, ártatlan gyerekek főszereplésével; fekete-fehérben és 1.66:1 képarányban készült, olyan korszakban, mikor a színesfilm és a CinemaScope volt divatban; főhőse pedig egy elmebeteg, pedofil pap), feszültséggel teli, a korát jócskán megelőző film.
Feledhetetlen pillanat: Harry Powell (Mitchum) városba érkezésének estéjén a Harper ház előtt áll az utcalámpa fényében, árnyéka egy pillanatra a gyerekek szobájára vetül, majd lassan elsétál, a hipnotikus "Leaning on the Everlasting Arms" című zsoltárt énekelve.
50 film az esős napokra
2009.08.28. 22:53 | hesgotcancer | 1 komment
Címkék: 50filmösszesítés
A cím magáért beszél: az eddig tiszteletét tevő 50 film, időrendbe rakva, az ismertetőkhöz vezető linkekkel.
1. 1920 - Közöttünk történt (Within Our Gates) (r.: Oscar Micheaux)
2. 1923 - Felhőkarcoló szerelem (Safety Last!) (r.: Fred C. Newmeyer, Sam Taylor)
3. 1931 - A közellenség (The Public Enemy) (r.: William A. Wellmann)
4. 1933 - King Kong (r.: Merian C. Cooper, Ernest B. Schoedsack)
5. 1939 - Hatosfogat (Stagecoach) (r.: John Ford)
6. 1939 - Óz, a csodák csodája (The Wizard of Oz) (r.: Victor Fleming)
7. 1952 - Ének az esőben (Singin' in the Rain) (r.: Stanley Donen, Gene Kelly)
8. 1953 - Idegen a vadnyugaton (Shane) (r.: George Stevens)
9. 1954 - Hangyák (Them!) (r.: Gordon Douglas)
10. 1955 - Csókolj halálosan (Kiss Me Deadly) (r.: Robert Aldrich)
11. 1957 - Tizenkét dühös ember (12 Angry Men) (r.: Sidney Lumet)
12. 1960 - Legénylakás (The Apartment) (r.: Billy Wilder)
13. 1960 - Kifulladásig (A bout de souffle) (r.: Jean-Luc Godard)
14. 1963 - Madarak (The Birds) (r.: Alfred Hitchcock)
15. 1963 - A megvetés (Le Mépris) (r.: Jean-Luc Godard)
16. 1964 - Egy nehéz nap éjszakája (A Hard Day's Night) (r.: Richard Lester)
17. 1964 - A Skorpió felragyog (Scorpio Rising) (r.: Kenneth Anger)
18. 1966 - Gyere, igyál velem! (Da zui xia) (r.: King Hu)
19. 1967 - Week-end - egy kozmoszban elveszett film (Week End) (r.: Jean-Luc Godard)
20. 1968 - A producerek (The Producers) (r.: Mel Brooks)
21. 1970 - Gimme Shelter (r.: Albert Maysles, David Maysles, Charlotte Zwerin)
22. 1971 - Párbaj (Duel) (r.: Steven Spielberg)
23. 1973 - Amerikai graffiti (American Graffiti) (r.: George Lucas)
24. 1974 - Fekete karácsony (Black Christmas) (r.:Bob Clark)
25. 1974 - Ifjú Frankenstein (Young Frankenstein) (r.: Mel Brooks)
26. 1975 - Gyalog galopp (Monty Python and the Holy Grail) (r.: Terry Gilliam, Terry Jones)
27. 1976 - Rocky (r.: John G. Avildsen)
28. 1977 - Csillagok háborúja (Star Wars) (r.: George Lucas)
29. 1979 - Brian élete (Life of Brian) (r.: Terry Jones)
30. 1980 - Airplane! (r.: Jim Abrahams, David Zucker, Jerry Zucker)
31. 1984 - Nauszika - A szél harcosai (Kaze no tani no Naushika) (r.: Hayao Miyazaki)
32. 1984 - Amadeus (r.: Milos Forman)
33. 1984 - Harvey Milk kora (The Times of Harvey Milk) (r.: Rob Epstein)
34. 1984 - Rémálom az Elm utcában (Nightmare on Elm Street) (r.: Wes Craven)
35. 1987 - Gonosz halott 2. (Evil Dead II) (r.: Sam Raimi)
36. 1987 - Ízlésficam (Bad Taste) (r.: Peter Jackson)
37. 1987 - Robotzsaru (RoboCop) (r.: Paul Verhoeven)
38. 1988 - Drágán add az életed (Die Hard) (r.: John McTiernan)
39. 1989 - Batman - A denevérember (Batman) (r.: Tim Burton)
40. 1990 - A halál keresztútján (Miller's Crossing) (r.: Joel Coen)
41. 1991 - Otthonom, Idaho (My Own Private Idaho) (r.: Gus Van Sant)
42. 1992 - Aladdin (r.: Ron Clements, John Musker)
43. 1994 - Dellamorte Dellamore (r.: Michele Soavi)
44. 1995 - Toy Story - Játékháború (Toy Story) (r.: John Lasseter)
45. 1995 - Füst (Smoke) (r.: Wayne Wang)
46. 1998 - A Ravasz, az Agy, és két füstölgő puskacső (Lock, Stock and Two Smoking Barrels) (r.: Guy Ritchie)
47. 1999 - Harcosok klubja (Fight Club) (r.: David Fincher)
48. 2000 - Korcs szerelmek (Amores Perros) (r.: Alejandro González Iñárritu)
49. 2004 - Hellboy - Pokolfajzat (Hellboy) (r.: Guillermo del Toro)
50. 2007 - Nem vénnek való vidék (No Country for Old Men) (r.: Ethan Coen, Joel Coen)
ATFM 50.
2009.08.22. 20:47 | hesgotcancer | Szólj hozzá!
Címkék: 50
No Country for Old Men (2007)
Nem vénnek való vidék
USA, 122 perc
Rendező: Ethan Coen, Joel Coen
Szereplők: Tommy Lee Jones, Javier Bardem, Josh Brolin, Woody Harrelson, Kelly MacDonald, Tess Harper
"- Just how dangerous is he? - Compared to what? The bubonic plague?"
A Coen fivérek látszólag az 1996-os Fargóval eljutottak a kreatív csúcspontra; bezsebeltek rengeteg elismerést, díjakkal jöttek haza majdhogynem valamennyi létező filmfesztiválról, és még Oscar-díjat is nyertek a forgatókönyvükért. A 2000-es évek első felében Az ember, aki ott se volt-on kívül nem igazán tudtak érdemleges munkát felmutatni. Aztán jött a Nem vénnek való vidék, amivel felülmúlták addigi önmagukat és egyben letették a kortárs amerikai filmművészet egyik legmeghatározóbb darabját.
A film a Pulitzer-díjas Cormac McCarthy azonos című regényének adaptációja; egy sötét, erőszakos és hangsúlyosan maszkulin történet, ami a vérgőzös, és puskaportól füstös délen játszódik. 1980, Nyugat-Texas: Llewelyn Moss (Josh Brolin, a lehető legvisszafogottabb) antilopra vadászik, mikor a semmi közepén egy balul elsült drogüzlet nyomaira bukkan. Az ott talált, pénzzel teli táskát hazaviszi, a mészárlás egyetlen túlélőjét pedig segítség nélkül otthagyja, az éjszaka közepén azonban mégis visszatér a helyszínre, hogy vizet vigyen a szerencsétlennek. Ez végzetes hibának bizonyul, addigra ugyanis odaértek a drogpénzt kereső rosszfiúk is. Llewelyn menekülni kényszerül, egészen a mexikói határig, nyomában Anton Chigurh (a bámulatosan jó Javier Bardem), a szociopata bérgyilkos; a mexikói maffia; a fejvadász Carson Welles (Woody Harrelson) és Ed Tom Bell megyei seriff (Tommy Lee Jones).
McCarthy apokaliptikus meséjének szereplői kivétel nélkül, tout court, alá vannak rendelve egyetlen, mindegyiküknél hatalmasabb erőnek, ami nem más, mint a végzet. Még azok is, akik úgy gondolják univerzális értékeket képviselnek (Moss), vagy éppen magának a halál angyalának képzelik magukat (Chigurh), ki vannak téve inexorábilis törvényeknek, és bizony véreznek, ha megvágják őket. A Nem vénnek való vidék erre a fatalizmusra támaszkodik, izgalmas, kiszámíthatatlan film, amiben mintha minden - még maga az idő is - kizökkent volna a helyéről, nem él egy törvényszerűség sem. Mikor azt hisszük, kiismertük Chigurh gondolkodását, ismét valami nem várt következik be. Az érmefeldobás mindent megmagyarázni látszik; Chigurh maga a megtestesült predesztináció. Áldozatainak szemében bugyutának tűnő módszer, hogy sorsukról egy érme döntsön, az ő felelete azonban erre csak annyi: "Én is ugyanúgy kerültem ide, ahogyan az érme."
Coenék a lehető leghűbben követték a forrásművet, filmjük (akárcsak a könyv) első látszatra egyszerű krimi, de valójában keresztmetszete az elkorcsosult, anarchikus emberi társadalmunknak, melyre egyre inkább az anómia jellemző, és ahol ember embernek farkasa. Az író- és rendezőpáros a modern vadnyugaton már korábban is megfordult; ez a földrajzi, történelmi, és egyben egzisztenciális zsákutca úgy tűnik ideális környezet számukra, mindemellett kitűnő alkalom, hogy technikai, és filmnyelvi érzéküket bizonyítva egy gyönyörűen fényképezett, a 60-as és 70-es évek legjobb revizionista westernjeinek érzését visszahozó filmet forgassanak.
Feledhetetlen pillanat: Tommy Lee Jones záró monológja - megunhatatlan.
ATFM 49.
2009.08.10. 21:00 | hesgotcancer | 3 komment
Címkék: 49
Stagecoach (1939)
Hatosfogat
USA, 96 perc
Rendező: John Ford
Szereplők: Claire Trevor, John Wayne, Andy Devine, John Carradine, Thomas Mitchell, Louise Platt
"Well, there are some things a man just can't run away from."
A Hatosfogat nagyon jelentős munka, John Ford rendező pályafutásának egy fontos mérföldköve (az első hangos western, amit készített, és hét filmje közül az első, amit a festői Monument Valley-ben forgatott), és egyben az amerikai filmgyártás egyik valaha készült legkiemelkedőbb darabja. Egy mesterien felépített western, a maga idejében forradalmasította a kihalófélben lévő műfajt, amit lassan senki se vett komolyan, köszönhetően az olcsó, sokadrangú produkcióknak, amelyek ellepték a mozikat.
A Dudley Nichols és Ben Hecht által írt forgatókönyv Ernest Haycox novelláján alapszik, melyet pedig állítólag Maupassant egyik legismertebb írása, A gömböc ihletett. A történet kilenc, teljesen eltérő társadalmi osztályokba tartozó karakterről szól, akik különböző személyes okokból ugyan, de mind el akarnak jutni Lordsburg-be, ehhez azonban át kell kelniük az indiánoktól hemzsegő sivatagos pusztán. A tarka kompánia magában foglal seriffet, a városból kiutasított részeges doktort és prostituáltat, szerencsejátékost,, italkereskedőt, állapotos katonafeleséget, bankárt, szökött fegyencet, és a kicsit lassú észjárású kocsihajtót.
Ford a Hatosfogattal visszaemelte korábbi rangjába a western-t, sőt, annál még tovább is ment. Filmjét a kifinomultság, kidolgozottság, a mélyebb és összetettebb karakterizáció és a komoly, felnőtt témák emelték ki a B-kategóriás társai közül. A súlyosabb társadalomlélektani kérdések (nemi és társadalmi előítéletek, alkoholizmus, kapzsiság, szégyen, megváltás, bosszú) zseniálisan összefonódnak a romantikus és izgalmas kaland elemekkel, nem csoda, hogy pénzügyi és kritikai szempontból egyaránt sikeres lett a Hatosfogat, valamint hét Oscar-jelöléséből kettőt díjra is váltott.
Feledhetetlen pillanat: A törvényenkívüli Ringo Kid (John Wayne) első feltűnése. Rendkívül emlékezetes, ahogy a kamera villámgyorsan Wayne arcára próbál közelíteni - olyan gyorsan, hogy az operatőr még egy pillanat erejéig a fókuszt sem tudja tartani.
ATFM 48.
2009.07.29. 01:45 | hesgotcancer | Szólj hozzá!
Címkék: 48
RoboCop (1987)
Robotzsaru
USA, 102 perc
Rendező: Paul Verhoeven
Szereplők: Peter Weller, Nancy Allen, Ronny Cox, Kurtwood Smith, Miguel Ferrer, Robert DoQui, Paul McCrane
"- Nice shooting, son. What's your name? - Murphy."
A '80-as évek derekán Amerikába emigráló holland direktor, Paul Verhoeven első teljes egészében hollywoodi filmje (az 1985-ös Hús és vér még holland-amerikai koprodukció volt) egy lenyűgöző vizuális elemekkel tarkított, félelmetes-humoros, mérhetetlenül véres, de legfőképpen őrületesen szatirikus akció sci-fi.
Egy nem túl távoli jövőben járunk, Detroit városában (ami már Old Detroit néven fut), ahol a rendőri erőt egy multinacionális cég irányítja, méghozzá a lehető legkevesebb felelősségtudattal. A vállalat igazgatótanácsának egyik tagja, Bob Morton (Miguel Ferrer) egy kiborg-rendőr ötletével áll elő, amely az ember és gép olyan tökéletes keveréke, aki képes 24 órát dolgozni, gyakorlatilag legyőzhetetlen, és nincs szüksége evésre vagy alvásra sem. Robotzsaru hamarosan meg is születik, az első napján szolgálat közben elesett Alex Murphy (Peter Weller) testének felhasználásával, és kiválóan működik, mindaddig míg Murphy emberi emlékei fel nem törnek, és személyes bosszúhadjáratba nem kezd gyilkosai ellen.
Az Ed Neumeier és Michael Miner forgatókönyvírók által felfestett jövőkép tökéletes: a legutolsó részletéig hihető, se nem túlzottan komor vagy lemondó és nem is idillikus utópia. Verhoeven mesterien vitte munkájukat vászonra, egy akciódús, kíméletlenül erőszakos és cinikus, de saját szélsőségességével végig tisztában lévő tech noirként. Weller alakítása hibátlan, legyen szó Murphy-ről, Robotzsaruról, vagy a kettő kombinációjáról, amivé végül is alakul a címszereplő, mindig tudja, hol kell meghúznia a határt. De a rosszfiúk is megérnek egy misét; egytől egyig emlékezetes karakterek, a hozzájuk rendelt színészek pedig remekül játszanak. És végül a különleges effektusokról sem szabad elfeledkeznünk: Phil Tippett stop-motion trükkjei és Rob Bottin Robotzsaru-dizájnja egyaránt bámulatraméltóak.
Első megtekintésre talán nehéz túllátni a vérbő brutalitáson, ami a Robotzsarut jellemzi, de ezzel együtt baromira szórakoztató is a film, és nem utolsósorban a morbid felszín alatt egy meglepően okos szatírát találhatunk, aminek aktualitása évről évre csak erősödik.
Feledhetetlen pillanat: Emil (Paul McCrane, aki később a Vészhelyzet Romano dokijaként vált ismertté) egy cseppet sem irigylésre méltó halála.
Utolsó kommentek