Week End (1967)
Week-end - egy kozmoszban elveszett film
FR, 105 perc
Rendező: Jean-Luc Godard
Szereplők: Mireille Darc, Jean Yanne, Jean-Pierre Kalfon, Valérie Lagrange, Jean-Pierre Léaud, Yves Beneyton
"This isn't a novel, this is a film. A film is life."
Godard utánozhatatlanul egyedi hozzáállása a filmes és narratív konvenciókhoz, amely a Kifulladásigban még csak felsejleni látszott, a Week Endben teljesedett ki. Ez alkalommal bizony mindent abszolúte a feje tetejére állított, a nézhetőség határait igencsak feszegetve. Ettől gyakorlatilag nagyobbat már nem léphetett volna, úgy legalábbis semmiképpen, hogy közben "mainstream" is maradjon.
Roland (Jean Yanne) és Corrine (Mireille Darc), egy sikkes, életunt francia házaspár, elutaznak a nő szüleihez vidékre, hogy ott töltsenek egy hétvégét. Céljuk a beteg apa öröksége megszerzésének a bebiztosítása - ha kell, akár megölni is készek az idős férfit. Útjuk azonban nem várt fordulatot vesz, különösebbnél különösebb események tartják vissza őket, így több napos késéssel érnek oda. Kiderül, hogy az apa már meghalt, a felesége pedig nem hajlandó az örökségen osztozni, így végeznek vele is, majd hazaindulnak. Kaotikus kalandjaik, és egyben a film lezárásaként végül kannibál hippik közé kerülnek.
A bizarr történet mögött egy csípős szatíra bújik meg, a posztmodern burzsoá kultúra kritikája, melyben bemutatásra kerül, hogy a kapitalista társadalom hogyan tesz erőszakot önmagán, brutalizálja tagjait, hogy kielégíthesse konzumens központú szükségleteit. Godard ezidőtájt maoistának vallotta magát, a filmben bemutatott elképzelései pedig igencsak közel állnak a Kínában akkoriban futó kulturális forradalomhoz. A Week End fontos film, mert tisztán megragadja a kor hangulatát, a fokozatos öntudatra ébredést, és a burzsoá értékekkel szembeni egyre erősődő ellenállást, előrevetítve az 1968-as párizsi diáklázadásokat.
A film szerkezete epizodikus, abszurdnál abszurdabb szegmensek követik egymást, amelyeket legtöbb esetben szinte semmilyen gondolati szál nem fűz össze. Godard a brechti Verfremdungseffektet a végletekig fokozta, a Week Endben nem túlzás, hogy bármi megtörténhet, irodalmi személyiségektől kezdve egészen a mesefigurákig a két főszereplő gyakorlatilag akárkivel összefuthat. Fontos, hogy minden jellegű mély eszmei mondanivalója mellett - sőt, azoktól nem függetlenül - a film humoros, legalábbis sajátos éjfekete humorral ötvözi sokkoló, véres, vagy éppen szinte teljességgel érthetetlen jeleneteit.
A filmek végén elhelyezett szokásos "fin", vagyis "vége" felirat ezúttal kiegészül a "du cinéma" szócskákkal, vagyis: "vége a mozinak". Godard ezzel a váratlan, cinikus befejezéssel foglalta össze addigi munkásságát, kiábrándultságát, és kimerültségét, és nyitott meg egy új korszakot az életében, valamint művészetében. Ha politikai nézeteivel nem is értünk egyet, az tagadhatatlan, hogy a Week End pivotális szerepet töltött be a modernista filmművészet felemelkedésében és fejlődésében.
Feledhetetlen pillanat: A híres (hírhedt?) közlekedési dugó. Egy zseniálisan őrült, bámulatos, 10 perces követőfelvétel.
Utolsó kommentek