Kiss Me Deadly (1955)
Csókolj halálosan
USA, 104 perc
Rendező: Robert Aldrich
Szereplők: Ralph Meeker, Albert Dekker, Paul Stewart, Juano Hernandez, Wesley Addy, Marian Carr, Maxine Cooper, Cloris Leachman
"The head of Medusa. That's what's in the box, and who looks on her will be changed not into stone but into brimstone and ashes. But of course you wouldn't believe me, you'd have to see for yourself, wouldn't you?"
Steven Scheuer filmtörténész a "klasszikus film noir korszak apoteózisának" nevezte a Csókolj halálosant, és nem is hiába. Ha az abszolút film noirt, vagy legalábbis azt a filmet kéne kiválasztanom, amelyik magában foglalja a műfaj szinte minden létező stílusjegyét, nem is kérdés, hogy ezt választanám.
A film alapja Mickey Spillane azonos című regénye volt, amely Mike Hammer, a nehézfejű magándetektív kalandjait követi nyomon. A Csókolj halálosan egyébként egy hosszú regénysorozat, amely több filmet és sorozatot is ihletett, hatodik fejezete. Ma Hammert a többség leginkább Stacey Keach alakításában ismerheti, a 80-as és 90-es években futó sorozatokból. A későbbi ábrázolásokkal szemben azonban Ralph Meeker Hammerje a noir tán egyik legbrutálisabb, legkevésbé szimpatikus főhőse. Olyan, mint egy gép: Clint Eastwoodhoz hasonló rezzenéstelen arccal, és nyugodt mosollyal kérdez akkor is, amikor a kérdezett ujjait odacsukja az asztalfiókkal, vagy éppen annak felbecsülhetetlen értékű lemezeit töri ripityára.
A történet, és az azt színre vivő stílustár; a fény-árnyék játékok, a zene, a tökéletes beállítások, és a vágás precíz összhangja teszi a Csókolj halálosant a műfaj gesamtkunstwerkjévé. A morálisan labilis világ, amelyben a film játszódik, és annak ugyancsak labilis karakterei viszont nem csak a film noir sajátjai, hanem a kort, amelyben a film készült és játszódik is gyönyörűen bemutatják. Az atombombától való félelem, a hidegháborús atmoszféra a film minden egyes percére, pillanatára rányomta bélyegét. Az egész sztori mozgatórugója, vagyis a MacGuffin, egy fénylő matériával telepakolt bőrönd, ami a legtöbb olvasatban hasadó anyagot tartalmaz - habár ezt maga a film soha nem mondja ki, legfeljebb utal rá. A zárójelenet ennek megfelelően egy egyszerűen csodás metafora, aminél jobban egy 50-es évekbeli film sem summázza az évtized Amerikájának hangulatát, annak félelmeit; a buta szőke felnyitja a táskát (pedig intették, hogy ne tegye!), vele együtt pedig az egész ház - többek szerint még a főhős, és főhősnő is, de ezt a kamera már nem mutatja - felrobban.
Feledhetetlen pillanat: A bőröndben lévő "nagy hogyishívják" kiszabadul. Emlékeztet egy bizonyos jelenetre egy bizonyos 1981-es Spielberg-filmből? Nem a véletlen műve.
Utolsó kommentek