Singin' in the Rain (1952)
Ének az esőben
USA, 103 perc
Rendező: Stanley Donen, Gene Kelly
Szereplők: Gene Kelly, Donald O’Connor, Debbie Reynolds, Jean Hagen, Millard Mitchell, Cyd Charisse
"- Oh Donny! You couldn't kiss me like that and not mean it just a teensy bit! - Meet the greatest actor in the world! I'd rather kiss a tarantula. - You don't mean that. - I don't... Hey Joe, get me a tarantula."
Ki gondolná, hogy a musical, ami a valaha készült egyik legemlékezetesebb, legismertebb tánc- és énekjelenettel bír, a maga idejében viszonylag elsikkadt a többi film között, és mindösszesen 2 Oscar-jelöléssel "büszkélkedhet"?
Pedig az Ének az esőben a világ talán legjobb musicalfilmje, ezt ma már senki sem vitatná – ami ironikusan pont a hangosfilm megjelenéséről szól. A legelső hangosfilm, az 1927-es Jazzénekes ugyanis rendesen felforgatta a filmvilágot, sok némafilmsztár nem tudott az új technikához alkalmazkodni, így letűnt a csillaga, helyettük azonban újabb, ragyogóbb sztárok jelentek meg. Betty Comden és Adolph Green írók tudták, hogy ez egyszerűen hibátlan táptalaj egy musicalkomédiának, élcelődnek is rengeteget a két korszak közti ellentéten. Történetüket pontosan '27-be helyezték; Don Lockwood (Gene Kelly) és Lina Lamont (Jean Hagen) sikeres némafilmszínészek, egymás után készítik közös filmjeiket, a hangosfilm megjelenése azonban veszélyezteti Lina karrierjét, aki nem hogy énekelni nem tud, a beszédhangja is szörnyű. Ekkor lép a képbe Kathy (Debbie Reynolds), egy kezdő énekes-táncosnő, aki hajlandó Linát "szinkronizálni", a kényes primadonna viszont ki nem állhatja a fiatal fruskát. A helyzeten mit sem segít, hogy Don pedig éppen ellentétes érzelmeket táplál a lány iránt, szerelmes lesz belé.
De hogy a rendkívül frappáns forgatókönyvön kívül még mitől is olyan nagyszerű az Ének az esőben? Időtlen témákat dolgoz fel, egytől egyig kiváló színészek játszanak benne, és tökéletes, klasszikussá érett dalokkal ajándékozott meg minket. Könnyed, felhőtlen történet, amely mentes a nagy drámáktól, és azt nyújtja, amit a mozi eredendően hivatott: a nagybetűs szórakozást.
Ma (mit ma, az utóbbi 20-30 évben) már nem látni ilyen mesteri koreográfiákat, amelyek ennyire pontosan kivitelezettek lennének. Igaz, a személyes kedvencem, Donald O’Connor magánszáma, a "Make 'em Laugh” éppenséggel nem precíz tervezgetés eredménye, állítólag nagyrészt improvizáció volt ott helyben – de ez csak még bámulatosabbá teszi a teljesítményét.
Feledhetetlen pillanat: Ez gondolom most nagyon kiszámítható, de természetesen a címadó dal parádés interpretálása, a felejthetetlen Gene Kelly által.
Utolsó kommentek