All Time Favorite Movies

ATFM 47.

2009.04.05. 15:10 | hesgotcancer | 1 komment

Címkék: 47

Shane (1953)

Idegen a vadnyugaton

USA, 118 perc

Rendező: George Stevens

Szereplők: Alan Ladd, Jean Arthur, Van Heflin, Brandon De Wilde, Jack Palance, Ben Johnson

"Shane! Come back!"

Az Idegen a vadnyugaton Shane (Alan Ladd), egy magányos pisztolyhős története, aki a múltja elől menekülve egy csendes völgyvidékre téved, melynek lakóit a kegyetlen Rufus Ryker (Emile Meyer) és bandája tartja rettegésben. Az idegenben kezdetben senki sem bízik, egy békés farmer, Joe Starrett (Van Heflin) és családja azonban felveszi segédmunkásnak, és egyhamar sikerül beilleszkednie. Mikor Ryker az ártatlan telepesek, köztük Starrették életére is tör, Shane elhatározza, ő maga végez a banditavezérrel.

George Stevens rendező Amerikai Trilógiájának második darabja (az első az 1951-es Egy hely a nap alatt, az utolsó pedig az 1956-os Óriás) egy igazi klasszikus western, a vadnyugatról idealizált képet festő, konzervatív értékeket képviselő filmek egyik utolsója, ám szokatlan befejezése miatt egyben a közelgő revizionista hullám egyik előfutára is. Az Idegen a vadnyugatont már csak gyönyörűen fényképezett, gazdag Technicolor színekben pompázó jelenetei miatt is élvezet végignézni, amelyek a forgatás helyszínéül szolgáló wyomingi Jackson Hole szemkápráztató tájait bámulatos módon megörökítik, Stevens azonban tudatosan nem is egy szimbolikus jelentést rejtett filmjébe, a szimpla western álcája mögé.

A jó és rossz örökké tartó küzdelme; a modernizáció hajnala; egy fiatal fiú felnőtté válása - ezek a témák (és még ki tudja hány másik) mind megtalálhatóak az Idegen a vadnyugatonban. Ez volt az első westernfilmek egyike, amely a külsőségek, a csizmák, kalapok, délceg paripák és utcai pisztolypárbajok helyett valóban a mondanivalóra, és a karakterekre (is) fókuszált. Shane heroikus története az őt körülvevő emberek, a városlakók, illetve Joe és Marion Starrett fia, Joey szemén keresztül tárul elénk. A film központi alakja valójában ez a 8 éves kisfiú, aki odavan Shane-ért, idolizálja őt, és be is ismeri édesanyjának, hogy majdnem ugyanannyira szereti, mint az apját. Mikor Shane ráeszmél, mekkora változásokat hozott a nyugodt családi életbe, felül lovára és lassan eltűnik a naplementében, Joey pedig elkeseredve kiáltja utána az ikonikussá vált szavakat: "Shane, gyere vissza!"

Megannyi emlékezetes jelenet és felejthetetlen alakítások kötődnek az Idegen a vadnyugatonhoz, amely az amerikai filmgyártás egyik halhatatlan remekműve.

Feledhetetlen pillanat: Wilson (Jack Palance), a Ryker által felbérelt gyilkos végez Frank Torrey farmerrel (Elisha Cook Jr.).

IMDb

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

0

ATFM 46.

2009.02.09. 23:30 | hesgotcancer | Szólj hozzá!

Címkék: 46

Le Mépris (1963)

Megvetés

FR, IT, 103 perc

Rendező: Jean-Luc Godard

Szereplők: Brigitte Bardot, Michel Piccoli, Jack Palance, Giorgia Moll, Fritz Lang

"There's nothing like the movies. Usually, when you see women, they're dressed. But put them in a movie, and you see their backsides."

A realista-naturalista olasz író, Alberto Moravia és Godard, a francia új hullám egyik elindítójaként ismertté vált radikalista, minden szabályt felrúgó rendező párosítása talán a filmtörténet legfurább találkozásainak egyike. Az 1954-es, azonos című regény pontos, kimért lélekrajzzal ábrázolta a férfi és nő közti viszony örök kettősségét, a szeretet-gyűlölet kapcsolatot, a közel tíz évvel készült adaptáció pedig hűen követte forrását, kétszeresen is aláhúzva annak mondanivalját - Godard sajátos látásmódján keresztül.

A film a filmben tipikus esetével van dolgunk: Jeremy Prokosch (Jack Palance) amerikai producer az Odüsszeia grandiózus filmadaptációját akarja megvalósítani, amihez az elismert német rendezőt Fritz Langot (aki saját magát alakítja) és Paul Javal (Michel Piccoli) írót szerződteti le. Javal és felesége, Camille (Brigitte Bardot) Caprira, a forgatási helyszínre utazik, hogy a férfi a forgatókönyv átíratán dolgozhasson, a feleség azonban több félreértett jel alapján is úgy érzi, hogy férje felajánlja őt a gazdag producernek, csak hogy az írói munkát biztosan magáénak tudhassa. A klasszikus görög dráma adaptálása eközben egyre újabb és újabb akadályokba ütközik, amint Javal és Lang művészi megközelítése folyton összeütközik Prokosch kommerciális ambícióival.

A Megvetés külsőre a mozi önfeledt ünneplése, felmagasztalása: szemkápráztató Cinemascope formátumban lett rögzítve; a színek egész kavalkádja tárul szemünk elé; a bámulatos olasz riviéra egy szeglete sem marad kihasználatlanul benne; Bardot gyönyörű, mint mindig; Georges Delerue mesteri zenét komponált a már egyébként is óriási erejű képekhez. A történet viszont épp ezzel ellentétes: ahogyan Paul és Camille eltávolodik egymástól, úgy feszül egymásnak a régi, hagyományos filmkészítés - amely Godard szerint ekkor már rég halott - és az új, lélektelen filmgyártás, amely már csak gyártószalagról dobja le az újabb és újabb produktumait megállás nélkül.

Godard filmje tulajdonképpen a klasszikus hollywoodi romantikus filmek fura kifordítottja, minden jellegzetességüket magán viseli, csak kicsit másképp. Ezzel együtt, nem átall élcelődni a poszt-hollywoodi filmkészítés jellemzőin sem: emlékezetes Lang gúnyos megjegyzése, miszerint a szélesvásznat kígyók és koporsók filmezésére találták ki. A Megvetés legalább annyira szól a filmbeli nő férje iránt érzett megvetéséről, mint arról a megvetésről, amit Godard érzett a korabeli filmes (rendezői, színészi, stb.) paletta iránt.

Feledhetetlen pillanat: Rögtön a nyitójelenet megragad: Camille a férjét faggatja, hogy tetszik-e neki a szeme, a melle, a feneke - miközben a szóban forgó testrészeket látjuk. Ponti a kész filmet látva hiányolta Bardot meztelenkedését, ezért egyedül az ő kérésére készült el ez a - nem is annyira rejtetten ironikus - bevezető.

IMDb

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

0

ATFM 45.

2009.01.12. 20:48 | hesgotcancer | Szólj hozzá!

Címkék: 45

Scorpio Rising (1964)

A Skorpió felragyog

USA, 28 perc

Rendező: Kenneth Anger

Szereplők: Bruce Byron, Ernie Allo, Frank Carifi, Steve Crandell, Johnny Dodds, Johnny Sapienza

A II. világháború után megjelenő amerikai experimentalista filmes mozgalom éllovasának, Kenneth Angernek a legismertebb és legnagyobb hatással bíró munkája. Ez az alig félórás rövidfilm - amelyben egy sor dialógus sem hangzik el, hasonlóan Anger valamennyi művéhez - szélesebb bemutatásra sosem került, így igazán csak az underground körökben talált követőkre, ám inspirálólag hatott nem is egy mainstream rendezőre az elkövetkező években, évtizedekben.

A Skorpió felragyogban a híres okkultista, Aleister Crowley tanait követő, mélyen spiritualista Anger tulajdonképpen a korábbi filmjeiben, legfőképpen A Kéjpalota felavatásában, már megtalálható témákat viszi tovább, egészen pontosan amplifikálja azokat: a kortárs popkultúra ikonográfiájának egy, vagy több jellemző elemét emeli ki és felelteti meg azokat ősi archetípusoknak (istenek, démonok, stb.). Szakít a tradicionális narratív eszközökkel, habár mégis elmesél egyfajta történetet a Bruce Byron vezette motoros bandáról, amely éves bizarr Halloween-partiját tartja éppen. László Benedek A vadjának (és az általa indított motorosfilm-divathullám követőinek) képi világa keveredik romantikus fetisizmusba, náci jelképekbe, és keresztény- és halál-szimbolikába csomagolt homoerotikus rituálékkal.

Az 50-es és 60-as évek popzenéjére vágott jelenetek elementális erejűek (és jó 15 évvel megelőzik a videóklip, mint műfaj hajnalát), legfőképpen ironikus használatuknak köszönhetően. Scorsese vagy Lynch rengeteget köszönhet A Skorpió felragyognak, hiszen filmjeikben hasonló módon a zene segítségével narráltak.

Feledhetetlen pillanat: Jézust és tanítványait láthatjuk egy oktató jellegű archív TV-filmfelvételről, provokatívan összevágva részletekkel A vadból, mialatt a "He's a Rebel" szól a The Crystals előadásában.

IMDb

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

0

ATFM 44.

2009.01.01. 08:00 | hesgotcancer | 1 komment

Címkék: 44

Aladdin (1992)

Aladdin

USA, 90 perc

Rendező: Ron Clements, John Musker

Szereplők (hangok): Scott Weinger, Robin Williams, Linda Larkin, Jonathan Freeman, Frank Welker, Gilbert Gottfried, Douglas Seale

"Phenomenal cosmic powers!!! Itty-bitty living space!"

Sok évnyi bukdácsolás után a 80-as évek végén a Disney stúdió életében új korszak nyílt: végre sikerült visszatérniük a 30-as, 40-es évekbeli klasszikus korszak filmjeinek minőségéhez történeteik és karaktereik kidolgozottságában, ám mindehhez ezúttal jóval érettebb és modernebb, már számítógépekkel is támogatott, szemkápráztató animáció társult. A Disney Reneszánszként is emlegetett éra első mérföldköve az 1989-es A kis hableány volt, ezt a még nagyobbat robbanó 1991-es Szépség és a szörnyeteg követte, ám a "leghumorosabb", "legkalandosabb" és "legmesszebb merészkedő" jelzők az 1992-ben megjelent Aladdint illetik.

A film Az ezeregy éjszaka meséi egyik közismert epizódjának, az Aladdin és a csodalámpának laza adaptációja - sajnos varázslatos története helyett a maga idejében a közvélemény inkább az arabok állítólagos negatív, illetve "amerikanizált" rajzfilmbeli depikciója elleni protestációra koncentrált. Az Aladdin legfőbb erénye - amellett, hogy kiváló pontossággal kombinálja a hagyományos és 3 dimenziós animációt - a címszereplő és a Dzsini közti barátság középpontba helyezése, vagyis végsősoron egy 'buddy movie' létrehozása a sok száz éves sztorit alapul véve. A karaktereknek hangjukat kölcsönző színészek, énekesek egytől egyig pompásak, de természetesen Robin Williams (Dzsini) viszi a pálmát. A komikus egy pillanatra sem áll le, igazi poénáradatot zúdít ránk, ami nem mellesleg telis tele van popkulturális utalásokkal.

Az Aladdin szignifikáns lépés volt Disney-éknél a felnőtt közönség felé való nyitás folyamatában. Nem csoda, hogy öt Oscar-díjra is jelölte az Akadémia, amiből kettőt magáénak is mondhat.

Feledhetetlen pillanat: Dzsini bemutatkozó magánszáma, a "Jóbarát" - ritka eset, de Williams, és magyar szinkronhangja, Mikó István előadásában is egyaránt ugyanolyan élvezetes.

IMDb

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

0

ATFM 43.

2008.11.14. 18:35 | hesgotcancer | Szólj hozzá!

Címkék: 43

The Times of Harvey Milk (1984)

Harvey Milk kora

USA, 90 perc

Rendező: Rob Epstein

Szereplők: Harvey Fierstein (narrátor), Harvey Milk, Anne Kronenberg, Tory Hartmann, Tom Ammiano, Jim Elliot

"I know that you cannot live on hope alone, but without it, life is not worth living."

A valaha készült egyik legjobb dokumentumfilm, amelynek fókuszában Harvey Milk, Amerika történetének első nyíltan meleg közhivatalnoka áll. Egyszerre mérhetetlenül informatív és szórakoztató; néhol humoros és izgalmas, máskor pedig elkeseredett és tragikus hangvételű, ámde összességében mégis reményteljes krónikája Milk életének, de még inkább a kornak, és a helyszínnek, amikor és ahol élt.

A film azzal az 1978. november 27-i nappal nyit, amikor Dianne Feinstein, a városi tanács akkori elnöke bejelentette a sajtónak, hogy Milket és San Francisco polgármesterét, George Moscone-t meggyilkolták a Városháza épületében. Az elkövető Dan White volt, aki Milkhez hasonlóan szintén felvigyázói posztot töltött be a városi közgyűlésben, ám Milkkel és a többi tanácstaggal való gyakori politikai nézeteltérései miatt lemondott posztjáról - nem sokkal később viszont visszakövetelte azt, sikertelenül.

Ezután a nyitó jelenet után a hagyományos dokumentarista eszközök ("beszélő fej" interjúk, helyi híradások, családi filmek, archív fotók, vagy a Judith Coburn és Carter Wilson által írt lehengerlő narráció) lehető legokosabb, legpontosabb felhasználásán keresztül képet kapunk Milk életéről, a sikereiről, kudarcairól, a tragédiához vezető jó néhány évről, annak utóhatásáról, és a korszakról, ami még feleannyira sem volt toleráns, mint a jelenlegi. A Harvey Milk korának egyik legfontosabb aspektusa a címszereplő és White szembehelyezése: Milk tehetséges, agyafúrt politikus, de időnként elveszti a fejét, míg White a morális értékeihez megrögzötten ragaszkodó, céltudatos és nyugodt ember - és mégis utóbbi roppan össze a rá helyezedő nyomás alatt.

Feledhetetlen pillanat: Igazából mindegyik szegmens, amelyikben Jim Elliot, egy középkorú autószerelő, beszél. A rendkívül konzervatív férfi Milk támogatói közé tartozott, pedig azelőtt, ahogyan ő maga bevallja, teljesen hidegen hagyták a kisebbségek, és jogaik védelme, közömbös volt neki például a melegek elleni rendőri brutalitás is.

IMDb

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

0

ATFM 42.

2008.09.30. 16:11 | hesgotcancer | 7 komment

Címkék: 42

Rocky (1976)

Rocky

USA, 119 perc

Rendező: John G. Avildsen

Szereplők: Sylvester Stallone, Talia Shire, Burt Young, Carl Weathers, Burgess Meredith

"I just want to say hi to my girlfriend, OK? Yo, Adrian! It's me, Rocky."

A Rocky valószínűleg az első igazi sleeper hit; a rekordidő alatt (mindössze 28 nap!), alig több, mint 1 millió dolláros költségvetésből leforgatott film honi összbevétele jócskán túllépte a 100 milliós határt. Az óriási, átütő kasszasikere mellett pedig egyúttal az egekbe repítette a nevenincs író-főszereplő, Sylvester Stallone karrierjét.

Stallone - Muhammad Ali és Chuck Wepner híres '75-ös küzdelme által inspirált - forgatókönyve tulajdonképpen a népmesei legkisebb fiú történetének, vagy ha úgy tetszik az "amerikai álom"-ként közismert modern nyugati eszmének a mozgóképes megtestesülése. Főhőse, Rocky Balboa (Stallone), az "olasz csődör", Philadelphia szegénynegyedében nyomorog, egyszerű gondolkodású, viszont jószívű izompacsirta, aki adósságbehajtóként keresi kenyerét, a vágyálma azonban, hogy profi bokszoló váljon belőle. Az élete egy csapásra nem vár fordulatot vesz: soha vissza nem térő lehetőséget kap a kitörésre, mikor a nehézsúlyú világbajnok, Apollo Creed (Carl Weathers) kiválasztja ellenfelének.

A legjobb filmnek, rendezésnek és vágásnak járó Oscar-díjat hazavivő film a legnemesebb emberi értékek dicshimnusza; a kitartás, a küzdeni akarás, az elvek melletti kiállás jellemzik Rocky Balboát. Stallone nem hiába ragaszkodott a főszerephez (más címszereplővel ugyanis nem volt hajlandó forgatókönyvét eladni a stúdiónak), nála jobban senki nem tudta volna eljátszani. A mellékszereplő gárda parádés, Bill Conti dallamai pedig mára már legendássá váltak.

Feledhetetlen pillanat: Rocky edzése lezárásaként felrohan egy hosszú lépcsősoron (a Philadelphiai Művészeti Múzeum lépcsőin), majd felérve mindkét karját a levegőbe emelve ünnepel. Teszi mindezt Bill Conti mesteri zenéjére. Egy közérthető, de mégis zseniális metafora.

IMDb

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

0

ATFM 41.

2008.09.24. 21:00 | hesgotcancer | Szólj hozzá!

Címkék: 41

Da zui xia (1966)

Gyere, igyál velem!

HK, 91 perc

Rendező: King Hu

Szereplők: Pei-pei Cheng, Hua Yeh, Hsi Chang, Hung Lieh Chen, Yunzhong Li

"- Still a beggar after all these years? - Better an honest beggar than a devil in monk's clothing."

A film, amely forradalmasította a Wu Xia Pan műfaját. Habár sok szempontból eltér attól, amit ma modern kínai harcművészeti filmnek hívunk, legfőképpen tempójában, a Gyere, igyál velem! mégis a megjelenése óta eltelt évtizedek alatt sem vesztett szinte semmit megkapó bájából, és energikusságából.

Banditák egy csoportja túszul ejti egy magas rangú tábornok fiát, hogy bandavezérüket kiszabadíthassák. A túsz kiszabadítására húga, Golden Swallow (Pei-pei Cheng) siet, ám a feladatba hamar beletörik a foga. Fan Da-Pei-jel (Hua Yeh), egy magát koldusnak álcázó kung fu mesterrel összefogva azonban már sikerrel veszi fel a harcot a bűnözőkkel.

A Gyere, igyál velem! erőssége semmiképpen nem a története - a legtöbb kung fu filmnek nem az -, ami hihetetlenül összeszedetlen és majdhogynem a végletekig fragmentált, hanem a kitűnő időérzékkel megkomponált akciójelenetei. A sebesség ugyan a mai néző által megszokottól jóval visszafogottabb, Hu (aki később még több klasszikus wuxiát ledirigált) aprólékosan átgondolt rendezésének, a Shaw Brothers Stúdió odaadó támogatásának és a rendező által egy balett társaságból átmentett, mindössze 19 éves Pei-pei Cheng (aki honi sztárstátuszát ennek a filmnek köszönheti) utánozhatatlan lendületének kombinációja azonban azóta sem talált párjára. Fontos azt is megjegyezni, hogy egy nő, aki ráadásul ennyire fiatal és erős harcművész, kiválasztása a főszerepre rendkívül merész, akkoriban még szokatlan húzás volt.

Hu filmjének teatralitása tulajdonképpen sarkos ellentéte a 70-es években eluralkodó, a realisztikus verekedéseket előtérbe helyező hongkongi produkcióknak (ld. Bruce Lee és követői), a hatását ennek ellenére egyszerűen nem szabad elhanyagolni. Nem kellett ugyanis sok időnek eltelnie és az olyan rendezők, mint Tsui Hark vagy Ang Lee újra felfedezték Hu klasszikusát, majd a 90-es években feltámasztották a wuxia addigra már tetszhalott műfaját - nem véletlen, hogy Lee Tigris és Sárkányában még Cheng is szerepet kapott, és ismét, ez alkalommal nemzetközileg is, ismertté vált neve.

Feledhetetlen pillanat: A törékeny Golden Swallow bemutatót tart képességeiből az ivóban.

IMDb

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

0

ATFM 40.

2008.09.09. 19:00 | hesgotcancer | 1 komment

Címkék: 40

Safety Last! (1923)

Felhőkarcoló szerelem

USA, 73 perc

Rendező: Fred C. Newmeyer, Sam Taylor

Szereplők: Harold Lloyd, Mildred Davis, Bill Strother, Noah Young, Westcott Clarke

A Felhőkarcoló szerelem halhatatlanságot érdemel, ha másért nem is, egy ikonikus jelenetéért mindenképpen. Természetesen arról a bizonyos óratornyos jelenetről van szó, amelyet később megannyi filmben viszontláthattunk, valamilyen módon, formában (a legismertebb ezek közül a Vissza a jövőbe).

Harold Lloyd - a némafilmes korszak Charlie Chaplin (akinek mellesleg nagy csodálója és imitálója volt) és Buster Keaton által beárnyékolt, harmadik legismertebb komédiása - 1921-ben, a Sailor-Made Man című mozifilmjének kitörő sikere után felhagyott a rövidfilmek forgatásával, és áttért az egész estés produkciók gyártására. A színész briliánsan átültette a koldustól egészen a vagyonos középpolgárig mindenféle társadalmi osztályt felölelő, joviális, hétköznapi karaktereit a 70-80 perc hosszúságú formátumba, úgy, hogy valódi történettel és fejlődő karakterekkel bíró, nem pedig túlnyújtott, töltelék gegektől roskadozó filmek születtek. A legkiemelkedőbb, vagy legalábbis az egyik legkiemelkedőbb ezek közül a Felhőkarcoló szerelem.

A film központi alakja Lloyd legközkedveltebb figurája, akit szimplán csak "Szemüveges"-nek szokás hívni (ebben a filmben, és sok másikban is "A fiú"-ként van feltüntetve). A korai Lloyd-filmek egydimenziós karaktereit, pl. Magányos Luke-ot váltotta fel még évekkel korábban ez az esetlen, de annál inkább motivált pápaszemes hivatalnok; az átlagember tökéletes megtestesítője. A fiú megígéri élete szerelmének (Mildred Davis, Lloyd állandó filmbeli partnere 1919 óta, akivel a Felhőkarcoló szerelem elkészülte után össze is házasodott), hogy elmegy a városba és jól fizető állást talál magának. Rendszeresen leveleket küld a lánynak, amelyekben beszámol arról, milyen jól megy neki, valójában azonban csak szimpla bolti eladóként dolgozik. Amikor a lány meglátogatja őt, a bolt vezetőjének adja ki magát, a terv bejön, ám rájön, hogy nem hitegetheti tovább szerelmét, sürgősen pénzhez kell jutnia. Tudomására jut, hogy a főnök 1000 dollárt fizetne annak, aki hatékony reklámötlettel tud szolgálni, a fiú ezért felajánlja, hogy az épület falára felmászó ismerősével igyekezne az embereket becsalogatni az üzletbe. Az ismerős a fiú lakótársa, és profi falmászó, azonban korábban meggyűlt a baja a hatósággal, így mikor egy rendőr megjelenik, a toronyházak magaslatában kezdetét veszi a fogócska - amiből persze a főszereplő is kiveszi a részét.

A Felhőkarcoló szerelem való igaz, nem mutathat fel annyira impozáns főszereplőt, vagy éppen történetet, mint Chaplin vagy Keaton legjobb munkái. A cselekmény inkább épít a látványra, az viszont minden hiányosságért kárpótol minket. A film tulajdonképpen a remek időérzékkel megkomponált, rekeszizom-szaggató, esetenként pedig lenyűgözően veszélyes kaszkadőrjeleneteket felvezető, azokat összekötő szegmensekből tevődik össze. Valójában egy burleszk extravaganza, amit látunk; a Felhőkarcoló szerelemben a műfaj legtöbb, vagy talán mindegyik sajátossága megtalálható. Merész mutatványok, szeretetreméltó történet, és parádés gegek.

Feledhetetlen pillanat: Nem kérdéses: Lloyd esete az óratoronnyal.

IMDb

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

0

ATFM 39.

2008.08.23. 14:29 | hesgotcancer | 5 komment

Címkék: 39

Evil Dead II (1987)

Gonosz halott 2.

USA, 85 perc

Rendező: Sam Raimi

Szereplők: Bruce Campbell, Sarah Berry, Dan Hicks, Kassie DePaiva, Ted Raimi, Denise Bixler

"- I'll swallow your soul! I'll swallow your soul! - Swallow this."

Napestig lehetne vitázni azon, hogy egyáltalán létezik-e folytatás, amely túlszárnyalta elődjét. Valószínűleg céltalan is lenne belemélyedni ilyetén fejtegetésekbe, annyi viszont biztos, hogy a potenciális jelöltek élmezőnyében foglalna helyet a Gonosz halott 2.

Sam Raimi a szemtelenül fiatal, lelkesedéstől fűtött, mesterségének csínját-bínját autodidakta módon elsajátító, és bizonyítani vágyó függetlenfilmes író-rendező-színész a rendelkezésére álló valamennyi fortélyát és szívét-lelkét is beleölte 1981-es debütálásába, a Gonosz halottba. Az eredmény egy hihetetlenül hatásos, invenciózus és a maga korában kifejezetten ijesztő gore-horror volt. A folytatás azonban fogta az első rész kiváló ötleteit (bámulatosan gyors kameramozgások, kitekert kameraállások, minimalista filmzene, satöbbi) és a végletekig fokozta őket, mígnem az eredmény inkább hasonlított egy szellemvasút utazásra, semmint egy horrorfilmre - ehhez persze hozzájárult a megnövekedett, ám még továbbra is nevetséges összegű, költségvetés.

A Gonosz halott 2.-ről nehéz eldönteni, hogy egyáltalán folytatás-e, vagy csak az előd remake-je. Raimi eredetileg az előző film jeleneteit akarta felhasználni flashback epizódokként, de a stúdiótól nem sikerült megszerezni a jogokat, így inkább tíz percben zanzásította a Gonosz halott-beli eseményeket. Röviden, egy levegővel: Ash (Bruce Campbell) és barátnője, Linda (Denise Bixler) egy elhagyatott kunyhóban szándékoznak egy romantikus hétvégét eltölteni, ám mikor a férfi rátalál az előző lakó, Knowby professzor magnófelvételeire, amelyeken egy a sumér-korból fennmaradt műből, a halottak könyvéből olvas fel, és lejátssza azokat, szabadjára engedi az erdő szellemét. Huh.

A film sikeréhez egyértelműen elengedhetetlen volt a főszereplő Campbell, aki azóta a B-filmek koronázatlan királyává avanzsálódott, erőteljes karizmája. Karaktere nem az elvárt legyőzhetetlen főhős, ő maga is ostoba baklövéseket követ el, de mégis valamilyen úton-módon mindig nyertesen kerül ki a szorult helyzetekből, mialatt olcsó, viszont annál humorosabb, és idézhető egysorosokat szórogat. Ám balgaság lenne csak ennyivel elintézni a Gonosz halott 2. zsenialitásának mibenlétét. Raimi roppant precíz rendezésének hála ahol nevetni kell, nevetünk, ahol félni kell, félünk. A chaplini burleszk elemek, a vizuális gegek és a Romero-féle zombifilmek legvéresebb látványelemei feltűnés nélkül összefonódnak, miközben az újabb meg újabb úttörő filmes megoldások csak úgy sorjáznak, megállás nélkül, egészen az utolsó képkockáig.

Feledhetetlen pillanat: Ash és a démoni erők által megszállt, külön életet élő kezének "dulakodása".

IMDb

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

0

ATFM 38.

2008.08.06. 17:16 | hesgotcancer | 4 komment

Címkék: 38

Kaze no tani no Naushika (1984)

Nauszika - A szél harcosai

JP, 116 perc

Rendező: Hayao Miyazaki

Szereplők: Sumi Shimamoto, Mahito Tsujimura, Hisako Kyoda, Goro Naya, Ichiro Nagai, Kohei Miyauchi

"All the poison is in the soil... Who could have polluted the entire earth?"

Hayao Miyazaki, akinek életművére honfitársai már hosszú ideje nemzeti kincsként tekintenek, 1979-ben hagyta ott akkori munkaadóját, a Nippon Animationt, hogy majdnem két évtizednyi animátori, társszerzői, társrendezői, és még ki tudja hányféle kollaborátori szerep betöltése után megrendezze első saját animéjét, A Cagliostro kastélyát. A film a megjelenése óta eltelt évek során méretes rajongótáborra tett szert, ám Miyazaki első igazi mesterművének az öt évvel klésőbb elkészült Nauszikát szokás tekinteni.

Ennek több oka is van: a Nauszika sokak által a 85-ben alapuló világklasszis Ghibli stúdió első produkciójaként van számon tartva, mivel alkotócsapata az alapítótagokból áll (név szerint Miyazaki, Isao Takahata, Toshio Suzuki és Joe Hisaishi); illetve ebben a filmben jelentek meg az első alkalommal a Miyazaki későbbi rendezői oeuvre-jének egészén végigvonuló (és A vadon hercegnőjében abszolúttá váló) environmentalista motívumok. A történet - melynek alapjául Miyazaki azonos című mangája szolgált - egy poszt-apokaliptikus világban játszódik, ahol a ma ismert emberi civilizáció és földünk ökoszisztémája szinte totálisan megsemmisült. Az életben maradt emberek maroknyi, egymástól különálló társadalmakat alkotnak. A címszereplő Nauszika, a Szél Völgyének fiatal hercegnője, a közösségek közötti háborúskodást igyekszik megakadályozni, miközben a környezet megmentéséről, és újra felvirágoztatásáról álmodik.

A manga óriási méretű, aprólékos háttérvilágának és filozofikus mondanivalójának csak töredékét érintő fragmentált cselekmény ellenére a Nauszika mindmáig magával ragadó maradt, gyerekek és felnőttek egyaránt élvezhetik. Remekül prezentálja, hogy a hagyományos animáció milyen szemkápráztató is tud lenni, zöld üzenete pedig mit sem vesztett aktualitásából az eltelt évek alatt.

Feledhetetlen pillanat: Nauszika az életét áldozza, hogy megmentse népét.

IMDb

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

0

· 1 trackback

ATFM 37.

2008.07.26. 18:21 | hesgotcancer | Szólj hozzá!

Címkék: 37

The Apartment (1960)

Legénylakás

USA, 125 perc

Rendező: Billy Wilder

Szereplők: Jack Lemmon, Shirley MacLaine, Fred MacMurray, Ray Walston, Jack Kruschen, David Lewis

"That's the way it crumbles... cookie-wise."

A Legénylakással Billy Wildernek sikerült az egy évvel korábban készült Van, aki forrón szereti kirobbanó sikerét megismételnie. A David Lean Késő találkozás című filmjének egy apró mellékszereplője által inspirált történet példa nélküli módon hibátlanul, gyakorlatilag észrevétlenül építi egymásra/egymásba a különböző műfajokat. Wilder virtuóz rendezésének, az I.A.L. Diamonddal közösen írt fergeteges forgatókönyvének, és a két főszereplő erőteljes, a szó lehető legpozitívabb értelmében földhözragadt játékának köszönhetően a film szatirikus, romantikus, és drámai szegmensei is egyaránt működnek - de még hogy!

Jack Lemmon a címben szereplő lakás bérlőjét, Bud Baxtert alakítja, aki lakhelyét a munkahelyi előrehaladása érdekében adja kölcsön több felsőbb pozícióban elhelyezkedő kollégájának is, hogy azok a szeretőjükkel eltölthessenek ott néhány pásztorórát. Fran Kubelik (Shirley MacLaine), a liftes kisasszony, is ezen szeretők egyike, neki azonban komoly álmai vannak a hercegről fehér lovon, illetve az örökké tartó szerelemről. Mikor rájön, hogy az őt elcsábító Mr. Sheldrake-nek valójában sosem voltak komolyak a szándékai, öngyilkosságot kísérel meg, mégpedig pont Baxter lakásán. A majdnem tragédiába torkolló esemény végül közelebb hozza a kettétört szívű liftes lányt a mindenki által kihasznált szürke kis irodai alkalmazotthoz.

Wilder realisztikus megközelítése csodálatosan megfoghatóvá, emberközelivé tette az egyébként sem túl idilli sztorit. Lemmon és MacLaine játéka egy pillanatra sem hivalkodó, vagy mesterkélt, így mi sem könnyebb, mint azonosulni karaktereikkel. A Legénylakás szereplői hús-vér emberek, legfőképpen Baxter, aki hajlandó elveit, morális meggyőződését feladni, hagyja magát abuzálni, csak, hogy feljebb jusson a ranglétrán - a szemünk előtt bontakozik ki a korporális Amerika, a multivállalatok, a kapitalizmus, a sikerorientáltság, a munkaetika és a korabeli erkölcsi elvek fanyar kritikája.

Nehéz elképzelni, hogy egy olyan nem-konvencionális film, mint a Legénylakás ma is annyi nézőt a mozikba vonzana, mint 1960-ban, hát még azt, hogy tíz Oscar-jelöléséből ötöt díjra is váltson.

Feledhetetlen pillanat: Lemmon arckifejezése, miután Fran sógora ellátta a baját.

IMDb

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

0

ATFM 36.

2008.07.16. 16:00 | hesgotcancer | Szólj hozzá!

Címkék: 36

Them! (1954)

Hangyák

USA, 94 perc

Rendező: Gordon Douglas

Szereplők: James Whitmore, Edmund Gwenn, Joan Weldon, James Arness

"- And I thought today was the end of them. - No. We haven't seen the end of them. We've only had a close view of the beginning of what may be the end of us."

A Them! a B-filmek egyik igazi gyöngyszeme, a szörnyfilmek előfutára, elcsépelt frázis, de valóban műfajteremtő darab. Ugyan nem a legelső film, amely a hidegháború korszakának atomfóbiáját a King Kong-féle óriásszörnyes motívummal keverte, mégis - minden valószínűséggel kiváló rendezésének, forgatókönyvének és színészeinek hála - megjelenésétől szokás az óriásszörnyes horror/sci-fi hullám kezdetét számítani.

Az első pár perctől kezdve világos, hogy a Them! esetében nem egy szokványos matiné horrorral van dolgunk. Ez a film komolyan veszi magát; az Új-Mexikóban kezdődő történet első harmadában még a "hangya" szó sem hangzik el, mindössze két rendőr (Chris Daker és James Whitmore) nyomoz rejtélyes halálesetek után, mint egy szokványos krimiben. Az FBI ügynök (James Arness), illetve Medford doktor és lánya (Edmund Gwenn és Joan Weldon) megérkezése után derül csak ki, hogy valójában radioaktív sugárzástól óriássá változott hangyák inváziójáról van szó. A film ezután sem megy át blődlibe, és utolsó másodpercéig drámai marad a cselekménye, ahogyan a színészek alakítása is.

A története ugyan irrelevánssá vált az idő múlásával, a trükkök pedig ósdivá, hatása viszont így is egyszerűen megkérdőjelezhetetlen. Számos akció/sci-fi rendező, például James Cameron vagy Paul Verhoeven munkájában fellelhetőek a Them! egyes elemei.

Feledhetetlen pillanat: A legelső hangyatámadás. Mindössze pár perc, ám az elkövetkező egy óra hangulatát hibátlanul megalapozza. Olyan intenzív rettegést idéz elő a nézőben, hogy az egészen a film végéig elkíséri.

IMDb

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

0

ATFM 35.

2008.07.15. 15:00 | hesgotcancer | Szólj hozzá!

Címkék: 35

Miller's Crossing (1990)

A halál keresztútján

USA, 115 perc

Rendező: Joel Coen

Szereplők: Gabriel Byrne, Marcia Gay Harden, John Turturro, Jon Polito, J.E. Freeman, Albert Finney, Mike Starr

"Up is down, black is white."

A Coen testvérek sosem arról voltak ismertek, hogy filmjeik egy bizonyos műfaj keretei közé szoríthatóak lettek volna, rendkívül széles filmes és irodalmi ismereteikre épülő fantáziájukat mindig is a lehető legszabadabban hagyják szárnyalni. Debütáló filmjük, a Véresen egyszerű legfőképpen film noirként kategorizálható, de a fekete komédia, vagy a krimi elemei sem hiányoztak belőle. Második rendezésük, az Arizonai ördögfióka a screwball komédiák legjobb hagyományait követte, viszont akciódús, sőt, még finoman horrorisztikus jeleneteket is találhattunk benne. A Halál keresztútján, a testvérek magnum opusa, is csak első látszatra gengszterfilm, a felszínt kicsit is megkaparva megannyi egymásra épülő, mélyebb réteget fedezhetünk fel.

A Dashiel Hammett munkái által inspirált történet az 1930-as évek elején játszódik Amerikában, egy ismeretlen nevű északkeleti városban, ahol két rivális gang összecsapását követhetjük végig. Leo O'Bannion (Albert Finney) keményfejű ír gengszter, akinek az egész város a kezében van, hatalma azonban veszélybe kerül, amikor a roppant mód ambiciózus, és legalább ugyanannyira erőszakos rivális, az olasz Johnny Caspar (Jon Polito), és csapata szembeszegül vele. A háború kirobbantó oka természetesen - mi más is lehetne? - egy nő, Verna (Marcia Gay Harden), aki Leóval kavar, illetve a testvére, Bernie (John Turturro), egy pitiáner csaló, aki mindenkinek keresztbe tesz (ez alól Caspar sem kivétel), és akit ugyanakkor - magától értetődően - Leo védelmébe vesz. A hadakozó felek között, két tűz közé szorul a főszereplő, Tom Reagan (Gabriel Byrne), aki Leo jobb keze, és Verna szeretője is egyben.

A halál keresztútján tobzódik a klasszikus gengszterfilm toposzokban, egyszerre kifigurázása azoknak, és főhajtás előttük - a legelső jelenet példának okáért feltűnően hasonlít A keresztapa nyitására, az erdőben játszódó kulcsjelenet A megalkuvót juttathatja eszünkbe, míg a befejezés egyaránt idéz A harmadik emberből és A hosszú búcsúból is.

Byrne, Turturro, és Finney egytől egyig zseniálisak, Michael R. Miller vágó, illetve Barry Sonnenfeld operatőr pedig időről időre igazi virtuóz technikai tudásról tesz tanúbizonyságot, kettejük munkájának egyik leggyönyörűbb momentuma a jelenet, amelyben Leo végez az életére törő bérgyilkosokkal, mialatt a lemezjátszó a Danny Boy-t játssza.

Feledhetetlen pillanat: "Nézz a szívedbe!" Bernie könyörög Tomnak az életéért.

IMDb

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

0

ATFM 34.

2008.07.12. 23:45 | hesgotcancer | 1 komment

Címkék: 34

The Wizard of Oz (1939)

Óz, a csodák csodája

USA, 101 perc

Rendező: Victor Fleming

Szereplők: Judy Garland, Frank Morgan, Billie Burke, Ray Bolger, Jack Haley, Bert Lahr, Charley Grapewin

"There's no place like home!"

Az Óz, a csodák csodája minden idők egyik legszívmelengetőbb, legemlékezetesebb, és legidőtállóbb filmklasszikusa. Olyan gyerekkori kedvenc, amely a felnőttkoron át is elkísér, de még ha csak felnőttként látjuk először, akkor sem lehet nem szeretni. Egy igazi színpompás fantáziavilágba kalauzol minket, ahol bármi megtörténhet, közben pedig musical betéteit tökéletesen integrálja izgalmakkal teli narratívájába.

Kevesen tudják, hogy L. Frank Baum 1900-ban megjelent gyermekkönyvének korántsem ez a legelső, de természetesen nem is az utolsó, adaptációja. Egy 1902-ben debütáló, és mérhetetlenül sikeres, csaknem tíz évig futó musical átiraton kívül nem egy némafilm-adaptáció is készült, majd az elkövetkező évek során még több hangosfilm, és animáció, a temérdek, mai napig fel-feltűnő homage-okról nem is beszélve.

A film rengeteg erénnyel rendelkezik, hogy felsorolni is nehézkes lenne mindet. Mindenképpen kiemelendő Judy Garland, aki Dorothy szerepével mindörökké halhatatlanná vált, a megannyi monstre díszlet, a hihetetlen sok statiszta (köztük törpék, és gyerekek egyaránt), a gyönyörű Technicolor színek (amik még inkább szemkápráztatóak a nyitó és záró jelenetek nyomasztó fekete-fehér jeleneteivel kontrasztba helyezve), a feledhetetlen betétdalok (legfőképpen persze az Over the Rainbow), és nem utolsósorban az Oscar-díjjal jutalmazott zene. Az Óz betonbiztos helyét a popkultúrában mi sem bizonyítja jobban, mint az a sok mondata, momentuma, vagy zeneszáma, amelyekre még ma is emlékszik mindenki, legyen 9, vagy éppen 99 éves.

Bár nem pozitívumként, mégis fontos megemlíteni, hogy kirívóan sok urbánus legenda kötődik a filmhez, amelyek kitörölhetetlenül a köztudatba ágyazódtak. A félrehallások (káromkodó törpék), belelátások (törpe, aki felakasztotta magát a háttérben), és egyéb okoskodások számtalan mítoszt szültek, amelyeket sokan a valós történetektől - pl. Budy Ebsen, az eredeti bádogember allergiás reakciója a festékre - elválasztatlanul tényként terjesztenek.

Ez a film is azon mesterművek körét gyarapítja, amelyek a kritikusok körében már megjelenésük idején osztatlan sikert arattak, pénzügyileg azonban egyáltalán nem minősültek jövedelmezőnek. Az Óz, a csodák csodája is igazán csak az 50-es évektől, az annuális karácsonyi TV-s vetítések idejétől kezdődően vált milliók körében népszerűvé.

Feledhetetlen pillanat: "Mindig a sárga úton, mindig a sárga téglán."

IMDb

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

0

ATFM 33.

2008.07.06. 12:20 | hesgotcancer | 4 komment

Címkék: 33

The Public Enemy (1931)

A közellenség

USA, 83 perc

Rendező: William A. Wellman

Szereplők: James Cagney, Jean Harlow, Edward Woods, Joan Blondell, Donald Cook, Leslie Fenton, Beryl Mercer

"There's not only beer in that jug. There's beer and blood - blood of men!"

A közellenség az egyik legjobb darab a 30-as évek eleji, a műfaj The Doorway to Hell és A kis cézár kasszasikere által indukált időszakos népszerűségi hullámát meglovagló klasszikus gengszterfilm-korszakból. Története valós eseményeken alapszik, ennek megfelelően főhőse, Tom Powers (James Cagney), akinek alvilági felemelkedését és bukását követhetjük nyomon, sem teljesen fiktív figura; Earl "Hymie" Weiss és Charles Dion "Deanie" O'Banion, hírhedt chicagói gengszterek ihlették.

A film legfőképpen James Cagney hihetetlenül intenzív, karizmatikus, és megnyerő játéka miatt vált emlékezetessé az utókor számára. Nem ez volt a debütálása, neve azonban innentől vált ismertté a mozibajárók körében. Az áttörést hozó szerep hatására a publikum gyakorlatilag örökre beskatulyázta Cagney-t rosszfiúnak - ezen még a Yanke Doodle Dandy-ben nyújtott, méltán dícsért, és Oscar-díjjal is jutalmazott alakítása sem tudott később változtatni.

A közellenség, vagy akármelyik korabeli gengszterfilm kultúrális jelentőségét nem lehet tagadni, ugyanakkor nehéz megragadni, objektíven értékelni mai szemmel nézve. A gazdasági világválságtól sújtott Amerika köztudatában a gengszter nem kívánatos, a társadalmi rendre nézve fenyegető embertípussá vált, míg 1929 előtt a szesztilalom korszakának (ami még 31-ben is tartott!) afféle modern Robin Hoodja volt. (Mellesleg 1931 volt az az év is, amikor Al Capone "sikerszériája" véget ért, és adócsalásért elítélték.) Ilyen korszellemben a producerek nem győztek védekezni a kritikusok, vagy éppen a szűk látókörű nézők támadásai ellen, melyek szerint A közellenség, és a hasonló stílusú filmek népszerűsítik a bűnözést. Ékes bizonyítéka ennek, hogy A közellenség is egy közleménnyel nyit, amelyben le van írva, hogy a készítők célja pusztán egy adott társadalmi réteg életének bemutatása, semmi más. Bár ezt a figyelmeztetést egy legyintéssel el lehet intézni, mint cinikus álgesztust, mégis sokat elmond a 30-as évekről, a Produkciós Kód előtti időkről.

Minden igyekezete, kissé szájbarágós morális üzenete ellenére is A közellenség mégiscsak glorifikálja az erőszakot, a gengszter életmódot. Még elődjénél, A kis cézárnál is erőszakosabb és realisztikusabb, habár a legtöbb gyilkosság kamerán kívül történik. Nem véletlen, hogy ez a film is közrejátszott a hírhedt Produkciós Kód (más néven Hays Kód), vagyis Hollywood cenzúra szabályzatának 1934-es revideálásában.

Célkitűzése ugyan nem lehetett több, mint a közönség szórakoztatása, A közellenség végeredményben mégis intelligens, komoly témákat feszegető krónika lett, mondhatni karaktertanulmány, a rossz útra tévedt főszereplője (tágabban értelmezve az általa képviselt összes, a társadalom szemében szálkának tekintett közellenség - ahogyan azt a záró felirat állítja) tündökléséről és bukásáról. Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy mennyire jelentős film az évtizedekkel később készült gengszterhistóriák (mint A keresztapa, vagy a Sebhelyesarcú) szempontjából is, amelyek számára lefektette a nélkülözhetetlen alapokat.

Feledhetetlen pillanat: Powers dühében egy grapefruitot vág barátnője, Kitty (Mae Clarke) arcába. A jelenet megszületésére vonatkozóan vagy fél tucat történet ismert, a legvalószínűbb szerint Cagney és Clarke közös vicce volt, a stábból pedig senki nem volt beavatva. Egyikőjüknek sem állt szándékában a filmben hagyni a finomnak éppen nem mondható tréfát, de Wellman úgy látta ez a jelenet remekül egybevág a karakter temperamentumával.

IMDb

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

0

ATFM 32.

2008.06.30. 22:08 | hesgotcancer | Szólj hozzá!

Címkék: 32

American Graffiti (1973)

Amerikai graffiti

USA, 110 perc

Rendező: George Lucas

Szereplők: Richard Dreyfuss, Ron Howard, Paul Le Mat, Charles Martin Smith, Cindy Williams, Candy Clark, Wolfman Jack, Harrison Ford

"You just can't stay seventeen forever."

Lucas második nagyjátékfilmje vérbeli zsánerdarab, melyet részben saját csendes, külvárosi gyerekkora, illetve a versenyautók iránti rajongása ihletett. Jóval összeszedettebb, mint előző munkája, a THX 1138, olyannyira, hogy az Akadémia öt kategóriában (köztük a Legjobb film, és a Legjobb rendezés) is Oscarra jelölte, hatalmas sikere (100 millió dollár feletti hazai bevétel) pedig lehetővé tette Lucas számára, hogy megvalósítsa legnagyobb álmát, és leforgassa azt a bizonyos űroperát... a többi innen már történelem.

Az Amerikai Graffiti az Egyesült Államok egy még boldog, felhőtlen időszakát kelti életre, a vietnámi háború, a JFK-merénylet, és egyéb, későbbi szörnyűségek előtt, az "Új Határ" korszakát, Kennedy elnökségének idejét; 1962 reményekkel teli nyarát. A film egyetlen estét, illetve a másnap reggelt felölelő történetének főszereplői érettségiző gimnazisták, akik között az összes létező karaktertípus (a lázadó, az eminens, a tisztes átlagtanuló, stb.) megtalálható, a középpontban pedig a bulizás, nem mellékesen pedig a tinédzserek számára oly fontos döntések, mint a főiskola, a munkavállalás, vagy a szerelem.

Népszerűségét az 50-es évek tinivígjátékai bohém hangulatának, a zseniális, több mint 40 korabeli slágerdalból álló filmzenének, és a feltuningolt versenyautóknak egyaránt tulajdoníthatjuk, mindezek hatását, a film popkultúrális befolyását pedig a megjelenést követően legyártott temérdek utánzat mindennél jobban bizonyítja. Lucas, akaratlanul is, de új műfajt teremtett, filmje elindította az 50-es évek iránti nosztalgiahullámot, és olyan sorozatoknak lett prototípusa, mint a Happy Days (és számos spin-offja), vagy a Laverne & Shirley.

Nem írhat úgy az ember az Amerikai Graffitiről, hogy meg ne említse a parádés szereposztását, az ekkor még ismeretlen, de felfelé törekvő, és hamarosan sztár státuszba kerülő ifjú színészeket. Ron Howard, Richard Dreyfuss, Cindy Williams, Kathleen Quinlan, Candy Clark, Charles Martin Smith, Suzanne Somers, és Joe Spano mind ennek a filmnek köszönhetik karrierjüket, sőt, akármilyen hihetetlen is egyesek számára, Harrison Ford első emlékezetes szerepe sem egy messzi-messzi galaxisban játszódó filmhez kötődik.

Feledhetetlen pillanat: Curtnek (Dreyfuss) meggyűlik a baja a Fáraók elnevezésű utcai banda néhány tagjával, és segíteni kényszerül nekik egyik "csínyükben", amelyhez a szükséges összetevők egy rendőrautó, pontosabban annak hátsó tengelye, egy kötél, és egy utcai pózna.

IMDb

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

0

ATFM 31.

2008.06.23. 12:01 | hesgotcancer | Szólj hozzá!

Címkék: 31

Week End (1967)

Week-end - egy kozmoszban elveszett film

FR, 105 perc

Rendező: Jean-Luc Godard

Szereplők: Mireille Darc, Jean Yanne, Jean-Pierre Kalfon, Valérie Lagrange, Jean-Pierre Léaud, Yves Beneyton

"This isn't a novel, this is a film. A film is life."

Godard utánozhatatlanul egyedi hozzáállása a filmes és narratív konvenciókhoz, amely a Kifulladásigban még csak felsejleni látszott, a Week Endben teljesedett ki. Ez alkalommal bizony mindent abszolúte a feje tetejére állított, a nézhetőség határait igencsak feszegetve. Ettől gyakorlatilag nagyobbat már nem léphetett volna, úgy legalábbis semmiképpen, hogy közben "mainstream" is maradjon.

A Week End Godard utolsó újhullámos filmje, mielőtt még teljesen kifordult magából, elhanyagolta a narratívát, mint olyat, és didaktikus antikapitalista kiáltványokat nem kezdett el gyártani. Habár a Week End-et szokás a rendező egy korszaka lezárásának tekinteni, ha pontosak akarunk lenni, inkább amolyan átmeneti, a következő alkotói periódusba átvezető művel van dolgunk.

Roland (Jean Yanne) és Corrine (Mireille Darc), egy sikkes, életunt francia házaspár, elutaznak a nő szüleihez vidékre, hogy ott töltsenek egy hétvégét. Céljuk a beteg apa öröksége megszerzésének a bebiztosítása - ha kell, akár megölni is készek az idős férfit. Útjuk azonban nem várt fordulatot vesz, különösebbnél különösebb események tartják vissza őket, így több napos késéssel érnek oda. Kiderül, hogy az apa már meghalt, a felesége pedig nem hajlandó az örökségen osztozni, így végeznek vele is, majd hazaindulnak. Kaotikus kalandjaik, és egyben a film lezárásaként végül kannibál hippik közé kerülnek.

A bizarr történet mögött egy csípős szatíra bújik meg, a posztmodern burzsoá kultúra kritikája, melyben bemutatásra kerül, hogy a kapitalista társadalom hogyan tesz erőszakot önmagán, brutalizálja tagjait, hogy kielégíthesse konzumens központú szükségleteit. Godard ezidőtájt maoistának vallotta magát, a filmben bemutatott elképzelései pedig igencsak közel állnak a Kínában akkoriban futó kulturális forradalomhoz. A Week End fontos film, mert tisztán megragadja a kor hangulatát, a fokozatos öntudatra ébredést, és a burzsoá értékekkel szembeni egyre erősődő ellenállást, előrevetítve az 1968-as párizsi diáklázadásokat.

A film szerkezete epizodikus, abszurdnál abszurdabb szegmensek követik egymást, amelyeket legtöbb esetben szinte semmilyen gondolati szál nem fűz össze. Godard a brechti Verfremdungseffektet a végletekig fokozta, a Week Endben nem túlzás, hogy bármi megtörténhet, irodalmi személyiségektől kezdve egészen a mesefigurákig a két főszereplő gyakorlatilag akárkivel összefuthat. Fontos, hogy minden jellegű mély eszmei mondanivalója mellett - sőt, azoktól nem függetlenül - a film humoros, legalábbis sajátos éjfekete humorral ötvözi sokkoló, véres, vagy éppen szinte teljességgel érthetetlen jeleneteit.

A filmek végén elhelyezett szokásos "fin", vagyis "vége" felirat ezúttal kiegészül a "du cinéma" szócskákkal, vagyis: "vége a mozinak". Godard ezzel a váratlan, cinikus befejezéssel foglalta össze addigi munkásságát, kiábrándultságát, és kimerültségét, és nyitott meg egy új korszakot az életében, valamint művészetében. Ha politikai nézeteivel nem is értünk egyet, az tagadhatatlan, hogy a Week End pivotális szerepet töltött be a modernista filmművészet felemelkedésében és fejlődésében.

Feledhetetlen pillanat: A híres (hírhedt?) közlekedési dugó. Egy zseniálisan őrült, bámulatos, 10 perces követőfelvétel.

IMDb

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

0

ATFM 30.

2008.06.16. 14:44 | hesgotcancer | 3 komment

Címkék: 30

The Birds (1963)

Madarak

USA, 119 perc

Rendező: Alfred Hitchcock

Szereplők: Rod Taylor, Jessica Tandy, Suzanne Pleshette, Tippi Hedren, Veronica Cartwright

"It's the end of the world!"

Hitchcock filmje egy pontjában vitathatatlanul hasonlít Spielberg Cápájához; ugyanazt a hatást érte el az embereken madarakkal, mint amit a fiatal rendezőpalánta 12 évvel későbbi műve egy tengeri ragadozóval. A Madarak egy apokaliptikus hangulatú mestermű, amely megszámlálhatatlanul sok, a későbbi évek alatt popularizálódó katasztrófafilmre volt hatással. Nevezhetjük horrorfilmnek - ha nem is 100%-osan az, mindenképpen ez áll a legközelebb a műfajhoz Hitchcock összes munkája közül.

A Madarak valószínűleg a Hitchcock-filmográfia leginkább kilógó darabja. Nem rendelkezik szövevényes történettel, a szokásos hitchcocki védjegyek (mint például az ártatlanul üldözött főszereplő) is hiányoznak, nincs valódi befejezése, sőt, még hagyományos filmzene sem íródott hozzá. Ez utóbbi megoldás abszolút idegen volt a kor bevett szokásaitól. Bernard Herrmann és Hitchcock közösen úttörő "zenei" aláfestést alkottak a Madarakhoz, amely legfőképpen elektronikus zörejekből, szimulált madárhangokból állt. A rendező által oly kedvelt szerkezeti elem, a MacGuffin, ugyanakkor ebben a filmben a legprominánsabb. Senki sem tudja, és a filmből soha nem is derül ki, hogy a madarak mi okból támadnak emberekre, de valljuk be, ha tudnánk sem számítana semmit, és pontosan ez a MacGuffin lényege.

A főszerepre Grace Kelly visszavonulása után Hitchcocknak új szőkeséget kellett találnia; a választása Tippi Hedrenre esett, aki egyértelműen rendelkezett a szükséges kvalitásokkal. Hitchcock sosem a gyengéd, színészbarát munkamódszeréről volt ismert, és Kelly-vel sem volt éppen finomkezű, Hedrent viszont egyenesen az idegösszeomlásba kergette. A mester beteges, legfőképpen a nők irányában gyakorolt szadizmusának fényében akár egészen elrettentő, nőgyűlölő mögöttes tartalmat láthatunk a Madarakban - hiszen a film csak egyetlen (kiemelten centrális) férfi karakterrel bír.

A film vizuális trükkjei bravúrosak, madarak százai lettek betanítva, egyes jelenetekben mechanikus, illetve animált szárnyasokat láthatunk, a kompozit trükkfelvételek pedig ilyen kreatívan még sosem voltak azelőtt használva. A speciális effektusokért felelős Ub Iwerks nem hiába kapott Oscar-díj jelölést.

Feledhetetlen pillanat: Az utolsó jelenet, a táj, amely tele van madarakkal, ameddig csak a szem ellát. Kis trivia: számos ötlet felmerült még ezen kívül befejezésként, az egyik a madaraktól ki sem látszó Golden Gate hid lett volna.

IMDb

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

0

ATFM 29.

2008.06.14. 20:46 | hesgotcancer | 4 komment

Címkék: 29

Bad Taste (1987)

Ízlésficam

NZ, 91 perc

Rendező: Peter Jackson

Szereplők: Terry Potter, Pete O'Herne, Craig Smith, Mike Minett, Peter Jackson, Doug Wren

"I'm a Derek and Dereks don't run!"

A Gyűrűk Ura filmre vitelével univerzumszerte ismertté vált Peter Jackson rendezői debütálása távolabb szinte már nem is állhatna a sikert meghozó, díjözönnel honorált, grandiózus fantasy-trilógiától. És mégis, ha jobban szemügyre vesszük az 1987-es Ízlésficamot, rengeteg közös pontot találhatunk benne a rendezőzseni későbbi műveivel - még A Gyűrűk Urával is.

Természetesen közel nem tökéletes film, Jackson később kiteljesedő egyéni stílusának nyomai azonban már jócskán fellelhetők. Az ok, amiért mégis helye van egy ilyen all-time listában, amiért kiemelendő, az, hogy az Ízlésficam a világ talán legnagyszerűbb alacsony költségvetésű független - csúnya szóval amatőr -filmje.

Az Ízlésficam abszurd keveréke a horrornak, akciónak, és vígjátéknak, története olyannyira (már-már burleszkszerűen) anarchisztikus hogy leírni nem is lehet, látni kell. Egy vértől tocsogó jelenetet gond nélkül követhet egy humoros, sőt, gyakran a két műfaj egyszerre, egy szcénában találkozik. A színészi munkát nehezen tudná az ember dícsérni (habár Jackson kettős szerepe valamilyen különdíjat érdemelne), ugyanakkor mindenért kárpótol a rendezésbe, a fényképezésbe, a vágásba, a trükkökbe vagy a forgatókönyvbe fektetett kreativitás.

A filmet Peter Jackson baráti körével összefogva forgatta le lakhelyén, illetve annak környékén; eredetileg rövidfilmnek indult, végül 4 év alatt egy teljes játékidős produkcióvá nőtte ki magát. Elsősorban a hétvégéken dolgozott rajta a mondhatni maroknyi csapat, amelynek tagjai egytől egyig mindenféle szerepet magukra vállaltak, legyen az színészet, jelmezbe bújás, speciális effektusok gyártása, kamerakezelés, vagy éppen lótifuti munka. A befejezéshez közeledve a 25 ezer dolláros költségvetéshez hozzádobott kb. 230 ezret az Új-Zélandi Filmbizottság, amelynek köszönhetően a cannes-i premier után az Ízlésficam sikeresen nemzetközi forgalmazóhoz jutott, és elindulhatott (Jacksonnal egyetemben) világhódító útjára.

Igaz, ami igaz, a mai napig csak underground körökben ismert igazán, de a filmbe beleölt kemény munka, és valódi, érezhető lelkesedés (amely minden egyes másodpercben megmutatkozik) segített Jacksonnak továbblépni, és eljutni oda, ahol ma tart.

Feledhetetlen pillanat: Oly sok van, és nehéz egyet választani. Legyen mondjuk a felrobbanó bárány, de csak mert akkora szubkulturális jelentőségre tett szert videójátékos körökben (habár nem is ez a film felelős a feltalálásáért, de mégis mindenkinek az Ízlésficam jut eszébe, ha megemlítjük).

IMDb

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

0

ATFM 28.

2008.06.13. 23:15 | hesgotcancer | 4 komment

Címkék: 28

12 Angry Men (1957)

Tizenkét dühös ember

USA, 96 perc

Rendező: Sidney Lumet

Szereplők: Martin Balsam, John Friedler, Lee J. Cobb, E.G. Marshall, Jack Klugman, Ed Binns, Jack Warden, Henry Fonda, Joseph Sweeney, Ed Begley, George Voskovec, Robert Webber

"- I'll kill him! I'LL KILL HIM! - You don't 'really' mean you'll kill me, do you?"

A Tizenkét dühös embert nem véletlenül választotta ki megőrzésre 2007-ben a neves amerikai Nemzeti Filmtár (National Film Registry). Kevés ennyire ikonikus, kulturális szempontból is jelentős, és mindenki által ismert/kedvelt, ugyanakkor ízig-vérig amerikai film létezik.

Reginald Rose 1954-ben írta meg azonos címmel forgatókönyvét, amelyet legelőször TV-filmként adaptáltak, majd ezután kelt útjára, számos változatban, hogy megannyi színház színpadján ismét életre hívják. Három évvel később Sidney Lumet rendezte meg a filmváltozatot, egy zseniális színészgárdát vezényelve, az eredeti mű cselekményéhez, és szövegéhez rendkívül hűen. A Tizenkét dühös ember ugyan három fő kategóriában is Oscar-jelölést kapott, ám mindhármat elcsaklizta előle a Híd a Kwai folyón.

A Tizenkét dühös ember a sajátos amerikai ítélkezési rendszer létezése nélkül nem is jöhetett volna létre, ezért kötődik oly erősen Amerikához. A film szinte színdarabként játszódik le szemünk előtt, a másfél órája alatt gyakorlatilag egyetlen helyszínváltozást sem láthatunk. Az esküdtszék tizenkét tagja összeül egy teremben, mégpedig a nyár legforróbb napján, hogy ítéletet hozzanak. (Megjegyzem, ironikus, hogy a világ legjobb bírósági drámája nem is magában a bírósági teremben játszódik.) Senkinek sincs ínyére sokáig húzni a dolgot, mindenki biztos a dolgában, és sietne haza, illetve egyéb elfoglaltságát intézni, kivéve egyetlen tagot. Ő a Henry Fonda által játszott 8. esküdt, az egyetlen, aki nem tartja bűnösnek a vádlottat.

A film kezdetben a nyolcas esküdt kálváriája, hiszen mi, a nézők sem értjük akadékoskodását, ő viszont kiáll a véleménye mellett, és igyekszik esküdttársait (na meg minket is) meggyőzni. Szép lassan azonban kezdünk hinni neki, ahogyan az esküdtek közül is egyre többen állnak mellé, vagy kezdenek kételkedni addigi meggyőződésükben. A mesteri rendezésnek, operatőri munkának, és színészi játékoknak köszönhetően a Tizenkét dühös ember minden perce izgalommal teli, és a mai napig ugyanolyan hatásos, mint 50 évvel ezelőtt. Persze ebben még a forgatókönyv ügyesen időzített fordulatai is segítenek - amelyekből garantáltan nincs hiány.

Feledhetetlen pillanat: A tizes esküdt (Ed Begley) kirohanása, és a többiek reakciója.

IMDb

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

0

Mentsük meg a Beugrót

2008.05.12. 20:40 | hesgotcancer | 2 komment

Tudom-tudom, ezer éve nem volt új post, pedig ígértem is, de amint a vizsgaidőszaknak vége, ígérem visszamenőleg is bepótolom a heti filmajánlókat!

Addig is: ha ismered a TV2-n péntekenként 11 órakor futó Beugró című műsort, akár csak egyetlan adását, vagy kis részletét is láttad, és tetszett, amit láttál, akkor kérlek írd alá ezt a petíciót:

http://www.petitionspot.com/petitions/beugro

Köszi!

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

0

All Time Favorite hetente?

2008.02.25. 00:03 | hesgotcancer | Szólj hozzá!

Címkék: gamechannelonline

A kezdetekkor ígért heti egy filmet jó ideje nem tudom tartani, aki olvassa a blogot, észrevehette:) Hát igen, felelőtlenül ígér az ember nyáron ilyesmit:) Mindenesetre kéthetente egy filmmel igyekszem szolgálni, viszont addig sem marad olvasnivaló nélkül senki, mivel az új mozipremierekről publikálok a Game Channel Online-on, azon belül is a Movie Channel rovatba, kb. hetente egyszer.(gocsa néven) Szóval érdemes ellátogatni az oldalra, hajrá.

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

0

ATFM 27.

2008.02.22. 22:13 | hesgotcancer | 2 komment

Címkék: 27

Amadeus (1984)

Amadeus

USA, 160 perc

Rendező: Milos Forman

Szereplők: Tom Hulce, F. Murray Abraham, Elizabeth Berridge, Roy Dotrice, Simon Callow, Christine Ebersole, Jeffrey Jones

"From now on we are enemies, You and I."

Forman nyolc Oscart nyert filmje ugyan inkább legendákon, fikción alapul, mintsem a valóságban is megtörtént eseményeken, de ez mit sem von le értékéből. Egy elejétől végéig zseniális mű, amelynek díszletei, kosztümjei, zenéje, és légköre hibátlanul megragadják a kor (a 18. század második felének) szellemét.

Peter Shaffer saját színdarabját írta át filmre, és remek munkát végzett. A kezdetektől hangsúlyozta, hogy, ahogyan az eredeti mű sem, úgy a film sem igyekszik történelmileg pontos, objektív Mozart biográfia lenni. A túlzások, tények elferdítése nélkül azonban nem születhetett volna meg egy ilyen izgalmas, eredeti történet, amelyben két ekkora univerzális ellenség (a bohókás született tehetség, akinek lábai előtt hever a világ, és a tehetséges, ámde középszerű művész, aki vért izzadva próbálkozik, de feledésre van ítélve) összecsaphat.

Tom Hulce elsőre különös választásnak tűnhet a salzburgi csodagyerek, Mozart szerepére, ahogyan az alakítása sem éppen szokványos; Forman egy gyerekes, vihogó, nőhajhász, kicsapongó életet élő bolondként mutatja be a híres zeneszerzőt. Kétség sem férhet hozzá, hogy ez egy tudatos szembefordulás a sztereotip képzettel, miszerint egy nagy művész csak kimért, intelligens, a legfelsőbb körökben pózoló ember lehet. Hiszen nagy riválisa, Antonio Salieri (F. Murray Abraham Oscar-díjas alakítása) pontosan ilyen, mégis – ahogyan a film is tanúbizonysága – az ő műveit feleannyira se ismeri el sem a kortárs hallgatóság, sem az utókor. Egyszerűen felvillanyozó, és valami bűnös élvezet van abban, hogy végignézhetjük ahogyan Mozart pojáca módjára viselkedik, iszik, nőzik, mégis mesterműveket ír, miközben Salieri görcsösen próbálkozik keresztbe tenni neki, Istenhez fohászkodik inspirációért, és igyekszik olyan jól írni, mint ő, mégis elbukik. Ahogy a befejezéshez közeledünk, Salieri egyre szánalmasabbá válik szemünkben, minden adandó alkalmat megragad, hogy Mozartot kisiklassa, míg végül a halálát is eléri – ami viszont korántsem azt a revelációt hozza, amire várt. Megtört öregember lesz belőle, aki észreveszi mekkora hibát követett el, és hogy hiába volt minden, így is Mozart válik halhatatlanná, ő pedig lassan eltűnik a köztudatból.

Mint említettem, mindennek alapja a fikció: Salieri korántsem számított középszerű zeneszerzőnek, nem ő ölte meg Mozartot, még csak komoly haragról sem volt szó köztük, legfeljebb egészséges rivalizálásról, és így tovább. Igaz, hogy a film téves információkat ültetett el emberek tömegének tudatában, ám van egy ennél fontosabb aspektusa is. Az 1980-as évek közepén sikerült ismét népszerűvé, hallgatottá tennie a komolyzenét: a film tele van zenei betétekkel, a Don Giovanni előadása is helyet kapott benne, a film zenéjét tartalmazó album (szinte kivétel nélkül Mozart szerzeményekkel telepakolva) pedig 56. helyezést ért el az amerikai Billboard 200-as listáján.

Feledhetetlen pillanat: Mozart a halálos ágyában fekve diktálja Salierinek a requiem hangjegyeit.

IMDb

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

0

ATFM 26.

2008.01.30. 23:00 | hesgotcancer | 3 komment

Címkék: 26

Black Christmas (1974)

Fekete karácsony

CA, 98 perc

Rendező: Bob Clark

Szereplők: Olivia Hussey, Keir Dullea, Margot Kidder, John Saxon, Marian Waldman, Andrea Martin, Jamed Edmond

"Filthy Billy, I know what you did nasty Billy!"

Egy elfeledett gyöngyszem. Olyannyira, hogy még a kritikusok nagy többsége is máig John Carpenter Halloweenjét tekinti az első, és abszolút slasher-filmnek. Pedig a műfaj (vagy inkább alműfaj?) alapjait bizony Bob Clark fektette le 4 évvel korábban a Fekete karácsonnyal.

A történet egy lánykollégium körül forog, olyannyira, hogy majdhogynem egyhelyszínes filmről van szó (mint minden valamire való slasher, a Fekete karácsony is erősen épít a klausztrofóbiára); adva vannak a lányok (köztük Margot Kidder, még Superman előtt – szintén – 4 évvel), akik a készülnek elhagyni a koleszt karácsonyra, és adva van egy pszichopata gyilkos, aki szép lassan, egytől egyig megöli őket. A formula nem túl bonyolult, mára már émelyítően klisésnek is tűnik sajnos, mégis egyszerűségét a legutolsó cseppig kifacsarja, kihasználja Clark. Beállításai (statikus felvételek, kitakarások, első személyű felvételek a gyilkos, vagy az áldozat szemszögéből) változatosak, aminek hatására a sokadik gyilkosság is velőtrázó tud maradni, karaktereivel jól bánik, nem fél kis humort is csempészni filmjébe általuk (Kidder, vagy éppen a zugivó nevelőnő, Marian Waldman), és azt is eléri, hogy soha ne tudjuk kiszámítani ki lesz a következő, aki eltávozik az élők sorából – Jessicának (Olivia Hussey) persze életben kell maradnia, hiszen védett, a final girl toposzának megfelelően.

A film gyilkosa, Billy is említésre méltó, hiszen sem előtte, sem utána nem volt szerencsénk (az áldozatok oldaláról nézve balszerencsénk) hasonló figurához. Ott lenne a helye a leghíresebb slasher gyilkosok panoptikumában Freddy, Jason, Michael Myers, Bőrpofa, vagy Pinhead között. Obszcén telefonhívásait szerintem senki nem felejti el egyhamar, míg ugyanez az előbb említett gyilkos urak néhány rész után szinte teljesen kimerülő tárházáról nem mondható el. Kilétén pedig még máig többen vitatkoznak – a film zseniális záró csavarjának köszönhetően.

Clark, valamint Roy Moore forgatókönyvíró eredeti megoldásait az elkövetkező években számtalan filmkészítő használta, utánozta, több-kevesebb sikerrel, ám nem szabad elfelejteni a Fekete karácsonyt, és hogy kiket is illet (megérdemelten) a főhajtás.

Feledhetetlen pillanat: A telefonhívás a házból jön!

IMDb

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

0

ATFM 25.

2008.01.26. 18:35 | hesgotcancer | 1 komment

Címkék: 25

Gimme Shelter (1970)

Gimme Shelter

USA, 91 perc

Rendező: Albert Maysles, David Maysles, Charlotte Zwerin

Szereplők: Mick Jagger, Keith Richards, Mick Taylor, Charlie Watts, Bill Wyman, Marty Balin, Melvin Bell, Dick Carter

"It's just a shot away..."

A Beatles Egy nehéz nap éjszakája után újabb kiemelkedő rockzenei dokumentumfilm született 1970-ben. Ám ahogyan az 1964-es mű mockumentary stílusa, úgy a Gimme Shelter direct cinema megközelítése is egyedi, mivel egyik sem a szokványos dokumentarista eszközöket használja.

A Maysles testvérek és Charlotte Zwerin által rendezett film a Rolling Stones híres 1969-es turnéját örökíti meg, amelynek lezárásaként december 6-án ingyenes koncertet adtak az altamonti fesztiválon. A több százezer embert csábító rendezvény azonban nem a Stones, vagy más zenekar fellépéséről híresült el, hanem a káoszról, erőszakról, és több halálesetről is. Három halálos baleset is történt, ám a leghírhedtebb az a gyilkosság lett, amely a Stones koncert alatt történt, és egy, a zenekar által a biztonságért felelős szervként felbérelt, Pokol Angyalai nevezetű motoros banda tagja követett el. Az esetnek (és ennek a filmnek is) köszönhetően az altamonti fesztivál beégett a köztudatba, mint egyfajta "ellen-Woodstock", és mint a hippi-korszak, egyben a 60-as évek csúfos lezárása.

Visszatérve az első bekezdésre, amelyben az eltérő megoldásokról volt szó; a Gimme Shelter nem interjúk özönével, gondos narrációval, és kronológikusan haladva mutatja be az eseményeket. Ehelyett játékfilmes eszközökhöz nyúl, és kicsit belepiszkál a történelembe, manipulál, például a fekete néző, Meredith Hunter halála közben más Stones-szám szól, mint aminek kellene szólnia, de dramaturgiailag így sokkal jobban jött ki a jelenet. Persze feltehető a kérdés, hogy ettől vajon rosszabb, hatásvadász dokumentumfilm lesz-e a Gimme Shelter? Véleményem szerint, és ezzel természetesen nem vagyok egyedül, nem. Inkább egy film-, és rocktörténeti, valamint kulturális jelentőségű darabbá válik. Megízlelhetünk vele egy csipetnyit a 60-as évek végének légköréből.

Feledhetetlen pillanat: A film zárása, amelyben a zenekar végignézi a gyilkosságot felvételről - egyedülálló, és sokkoló pillanatok.

IMDb

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

0

1.	Cikkajánló	0
2.	ATFM 68.	0
3.	ATFM 67.	0
4.	Szégyentelen önreklámozás	0
5.	ATFM 66.	0
6.	ATFM 65.	0
7.	ATFM 64.	0
8.	ATFM 63.	0
9.	Eston Kácsör babérjaira törve	0
10.	ATFM 62.	0

Filmek, amiket látnod KELL.

Utolsó kommentek

Címkék

Top 10

The Ultimate Movie Geek's List

Keresés

Jóságok

Blogajánló

Archívum

Feedek

feed & twitter

Egyéb

2009.04.05. 15:10 | hesgotcancer | 1 komment

Címkék: 47

2009.02.09. 23:30 | hesgotcancer | Szólj hozzá!

Címkék: 46

2009.01.12. 20:48 | hesgotcancer | Szólj hozzá!

Címkék: 45

2009.01.01. 08:00 | hesgotcancer | 1 komment

Címkék: 44

2008.11.14. 18:35 | hesgotcancer | Szólj hozzá!

Címkék: 43

2008.09.30. 16:11 | hesgotcancer | 7 komment

Címkék: 42

2008.09.24. 21:00 | hesgotcancer | Szólj hozzá!

Címkék: 41

2008.09.09. 19:00 | hesgotcancer | 1 komment

Címkék: 40

2008.08.23. 14:29 | hesgotcancer | 5 komment

Címkék: 39

2008.08.06. 17:16 | hesgotcancer | 4 komment

Címkék: 38

· 1 trackback

2008.07.26. 18:21 | hesgotcancer | Szólj hozzá!

Címkék: 37

2008.07.16. 16:00 | hesgotcancer | Szólj hozzá!

Címkék: 36

2008.07.15. 15:00 | hesgotcancer | Szólj hozzá!

Címkék: 35

2008.07.12. 23:45 | hesgotcancer | 1 komment

Címkék: 34

2008.07.06. 12:20 | hesgotcancer | 4 komment

Címkék: 33

2008.06.30. 22:08 | hesgotcancer | Szólj hozzá!

Címkék: 32

2008.06.23. 12:01 | hesgotcancer | Szólj hozzá!

Címkék: 31

2008.06.16. 14:44 | hesgotcancer | 3 komment

Címkék: 30

2008.06.14. 20:46 | hesgotcancer | 4 komment

Címkék: 29

2008.06.13. 23:15 | hesgotcancer | 4 komment

Címkék: 28

2008.05.12. 20:40 | hesgotcancer | 2 komment

2008.02.25. 00:03 | hesgotcancer | Szólj hozzá!

Címkék: gamechannelonline

2008.02.22. 22:13 | hesgotcancer | 2 komment

Címkék: 27

2008.01.30. 23:00 | hesgotcancer | 3 komment

Címkék: 26

2008.01.26. 18:35 | hesgotcancer | 1 komment

Címkék: 25

· 1 trackback