Within Our Gates (1920)
Közöttünk történt
USA, 79 perc
Rendező: Oscar Micheaux
Szereplők: Evelyn Preer, Flo Clements, James D. Ruffin, Jack Chenault, William Smith, Charles D. Lucas
A Közöttünk történt roppant jelentős mű, a legrégebbi afro-amerikai által készített film, amely az utókor számára fent maradt. (A több mint hetven évig elveszettnek hitt film egy kópiáját végül a 90-es évek elején találták meg Madridban.) Egyfajta válaszként született meg D. W. Griffith 1915-ben készült, Amerika hőskora című nyíltan rasszista filmjére, hiszen Micheaux a kor színes bőrűinek életét igyekszik bemutatni. Mindemellett ugyanakkor nem titkolt szándéka, hogy elkerülje az öt évvel korábbi film egyoldalúságát. Karakterei nem egytől egyig pozitívak; láthatjuk, hogy igenis voltak bűnözők a feketék között, és sokan valóban rájátszottak a fehérek által a feketékről felállított sztereotípiákra, csak hogy behízelegjék magukat a hatalommal, és pénzzel rendelkező fehéreknél. Micheaux mégis elnéző mindkét rassz irányában, szerinte a végső tanulság az, hogy mindannyian egyformán emberek vagyunk, és mint olyanok, hibázhatunk is.
Letaglózó a korszak kegyetlen rasszizmusa, és szomorú, hogy bizonyos szinten még mindig aktuálisnak érezzük a témát. A film kiváló, és egyben fájó korlelet: Efram, a gazdag földbirtokos fekete szolgája úgy vádolja meg a szintén színes bőrű Mr. Landry-t a gazdája meggyilkolásával, hogy nem is látta az eseményt, majd mikor a vérszomjas tömeg nem találja Landry-t helyette a szolgát lincselik meg; vagy ott van a fekete pap, aki míg a fehérek előtt átkozza társait, és azt állítja a feketék a pokolra jutnak, addig magányában kegyelemért imádkozik Istenhez, amiért ilyen hazugságokat állít. De a legsokkolóbb jelenet, amely miatt sok filmszínházban megtagadták a Közöttünk történt vetítését, vagy csak erősen megvágva voltak hajlandóak bemutatni, az az, amelyben egy fehér férfi próbál megerőszakolni egy fekete nőt. Míg az Amerika hőskorában feketék követtek el erőszakot fehér nőkön, addig Micheaux meg merte mutatni a valóságot, hiszen valójában sokkal inkább a földbirtokosok kedvtelése volt a rabszolga lányok meglátogatása. Az erőszakjelenet végkimenetele pedig csak még jobban nyomatékosítja az író-rendező mondanivalóját.
Oscar Micheaux vizionárius filmkészítő volt, akit többek között olyan kortárs fekete rendezők, mint Spike Lee vagy John Singleton sem hiába soroltak több interjúban is elsődleges inspirációik közé.
Feledhetetlen pillanat: A főhősnő, Sylvia, apjának kilétére fény derül.
Utolsó kommentek