USA, 112 perc

Rendező: Wayne Wang

Szereplők: Harvey Keitel, Forest Whitaker, William Hurt, Jared Harris, Stockard Channing, Harold Perrineau

 

 

Sokan nem gondolnák, hogy egy olyan film is izgalmas, sőt, többször is megnézhető lehet, amiben a szereplők mást sem csinálnak, csak beszélgetnek. Pedig Wayne Wang lényegében arról készített filmet, hogyan beszélgetnek az emberek.

 

A film - amelynek forgatókönyvét Paul Auster írta saját, a New York Times-ban publikált novellája alapján - szereplői mindennapi emberek, akikkel szeméyes sorsuk illetve a körülmények hatására nem is annyira mindennapi dolgok esnek meg. Történeteik egy egyszerű brooklyni dohánybolt körül forognak, és valamilyen faramuci módon mindegyiküké egyszer csak összefonódik az utána következőével. A Füst többszálú narratíváját tekintve a Robert Altman által rendezett Rövidre vágva kevésbé ambiciózus kistestvére, de ez mit sem von le értékéből. Wang filmje ettől még eredeti és őszinte krónikája a nagyvárosi életnek, a mindennapi örömöknek, gondoknak, és az oly törékeny emberi kapcsolatoknak. Az 1980 óta Brooklynban élő Auster bámulatos pontossággal ragadta meg a világon egy másik városhoz sem hasonlítható lakhelyének, a különféle nemzetiségű, vallású, kultúrájú és politikai nézeteket valló emberek olvasztótégelyének, a kozmopolita New York-nak az esszenciáját: történetének szereplői az élet, úgy mint a társadalom eltérő területeiről érkeznek, valami közös, ami mélyebb, mint mondjuk a nemzetiség, mégis összefogja, egyesíti őket.

  

A Füst egy megindító, meglegszívű, alapvetően drámai, ám időnként meglepően humoros film, roppant szerethető karakterekkel. Wang biztoskezű direktor, aki hosszú, megszakítás nélküli merengő snittjeivel hagyja a színészeit kibontakozni. Ők pedig kapva kapnak az alkalmon, egytől egyig brillírozva adják elő remekül megírt dialógusaikat: William Hurt majdnem egy évtizede nem volt ilyen jó; Forest Whitaker alakítása egyszerűen szívbemarkoló; Harvey Keitelt pedig igazán frissítő végre olyan szerepben látni, amiben nem úgy néz ki, mint aki rögtön ki tudna belezni téged.

 

A füst, mint visszatérő motívum, végigkíséri a szereplőket, körüllengi őket. Szinte mindenki cigarettázik, pipázik, füstöl valamit; egyszerű metaforája ez a boldogság, a jólét, az élet tűnendőségének. A füst megnyugtat, remek társalgási téma, és egyfajta társadalmi kapocs, összehozza az embereket. Amikor Auggie, a dohánybolt tulajdonosa (Keitel) megmutatja Paulnak (Hurt) a 4000 fotóból álló albumát, amely azokból a képekből áll, amiket minden egyes reggel ugyanabban az időpontban, ugyanazon a helyen rögzített, Paul gyorsan elkezdi átlapozni azt, Auggie viszont megállítja: "Sosem fogod megérteni, ha nem lassítasz le." És ez a kulcsmondata az egész filmnek, ami - még aki soha nem is dohányzott életében, egyetérthet ezzel - leginkább olyan, mint egy finom szivar elfogyasztása.