A messzi földről híres fanyar angol humor, amit olyan nagyszerű komikusok vitték világhírre, mint például Benny Hill, Rowan Atkinson, olyan filmek, mint a Folytassa-sorozat és a Csengetett Mylord?, sőt még Amerikába is beszivárgott A hal neve: Wanda vagy éppen a Fészkes fenevadak segítségével, egyik legkiemelkedőbb, talán legnépszerűbb képviselője a Gyalog Galopp.

 

Ahhoz, hogy teljességében értékelhessük a filmet, először is érdemes tisztában lennünk azzal, kik is a film készítői, vagyis a magukat Monty Python-nak nevező társulat - és korábbi munkáikba is érdemes beleásnunk magunkat. Ők öt őrült angol – Graham Chapman, John Cleese, Eric Idle, Terry Jones, Michael Palin – és egy, agyilag nem kevésbé sérült, amerikai, Terry Gilliam. A hatos a Monty Python repülő cirkusza című sorozatukkal debütáltak, ami 1969-től 1974-ig kisebb-nagyobb megszakításokkal futott nagy sikerrel a BBC-n. Első játékfilmjük, az 1971-es And Now for Something Completely Different nem hozta meg az átütő, nagybetűs sikert – talán, mert csak a TV sorozatból kiválogatott, hosszabb-rövidebb szkeccsek újrajátszásának kompilációja volt, amelyek összefüggő egészet nem alkottak. Ennek ellenére nem adták fel, és másodjára már egy (félig-meddig) épkézláb, egészestés történettel álltak elő. Így jött létre a Gyalog galopp, a valaha készült egyik legidiótább film, arról, hogy Artúr király és a Kerekasztal lovagjai hogyan indultak a Szent Grál felkutatására, és milyen furábbnál furább kalandokat éltek át útjuk során.
 
A Gyalog Galopp ékes bizonyítéka annak, hogyan lehet akár a majdhogynem semmiből is valami egészen zseniálisat varázsolni. A csapat éppen a roppant szűkös költségvetés hatására lett egyre találékonyabb, amiből aztán a film számos kultikus poénja született. Ki gondolta volna például, hogy az a geg, hogy a patadobogást kókuszdiófelek egymáshoz csapkodásával imitálják a szereplők nem volt betervezve – szimplán csak nem volt pénz lóra. A kreativitás szorult helyzetekben nagyon is jól jön, és abból sose volt hiány Pythonéknál. Ha a hat zseni összedugta a fejét, elszabadult a pokol, és ebből bizony néha nem csak pozitívumok eredtek: a két rendező teljesen eltérő látásmódja gyakran összeütközött a forgatáson, miközben a főszereplőt alakító Chapman pedig még mindig küzdött alkoholizmusa legyőzésével. Ám minden konfliktus ellenére is sikerült valami maradandót létrehozniuk; csípős humorú, anarchikus, tagadhatatlanul angol, abszurd komédiát, örökkévaló, tábortűznél idézhető dialógusokkal, és eszement karakterekkel: a (nem is olyan) bátor Sir Robintól kezdve a lovagokig, akik azt mondják "Ni!".