My Own Private Idaho (1991)
Otthonom, Idaho
USA, 102 perc
Rendező: Gus Van Sant
Szereplők: Keanu Reeves, River Phoenix, James Russo, William Richert, Rodney Harvey, Udo Kier
"When I left home, the maid asked me where I was off to. I said "Wherever. Whatever. Have a nice day.""
Gus Van Sant eddigi pályája csúcspontját meglehetősen korán, 1991-ben érte el. Az Otthonom, Idaho ugyan nem a legnagyobb kritikai visszhangot kiváltó munkája (az valószínűleg az 1989-es Drugstore Cowboy volt), és nem is a pénzügyi szempontokból legsikeresebb (az az 1997-es Good Will Hunting), de mindmáig legösszeszedettebb, legmegindítóbb, és művészileg legteljesebb értékű filmje.
A történet két fiatal meleg prostituáltról szól, Mike-ról (River Phoenix) és Scott-ról (Keanu Reeves), akik az utcán élnek, és válogatás nélkül kuncsaftól kuncsaftra járnak, csak hogy megéljenek valahogy. Egy hozzájuk hasonló kitaszítottakból álló bandához csapódnak, akikkel közösen egy elhagyatott házban gyűlnek össze. Idővel kiderül, hogy Scott valójában gazdag családból származik, és szülei elől szökött meg; Mike viszont valódi csavargó, és minden vágya, hogy megtalálja anyját. A keresés egészen Olaszországig vezeti kettőjüket.
A barátság, elidegenedés, kitaszítottság, hajléktalanság és homoszexualitás témái körül forgó forgatókönyv (ami egyrészt Shakespeare IV. illetve V. Henrikjének laza adaptációja, másrészt egy hagyományos road movie) kritikusai szerint gyenge, átgondolatlanul eklektikus stílussal és a shakespeare-i szöveget modernnel ötvöző, suta dialógusokkal operál, pedig ezek valójában nem negatívumok, hanem a film különlegességét, egyediségét erősítik. A környezetből kilógó, oda nem illő sorok egyfajta álomszerű varázsvilágba kalauzolnak minket, hasonlóképpen a játékos vágás és a teátrális díszletek és kosztümök is ezt teszik. A főszereplő Mike narkolepsziától szenved, erős érzelmi behatásokra azonnal álomba merül - ezek a fantáziautazások (álom az álomban) a karakter belső világába, gyermekkorába, múltjába vezetnek, egyben átkötik az egyébként átköthetetlen jeleneteket. A váratlanul feltűnő álomjelenetek mégsem bontják meg a film zárt szerkezetét egy pillanatra sem.
Reeves élete alakítását nyújtja, ahogyan a fiatalon elhunyt kultszínész, River Phoenix is hibátlanul játszik. William Richert nagyszerű, mint Bob Pigeon, aki Falstaff modern megfelelője, és Udo Kier is üde színfoltja a szereplőgárdának.
Az Otthonom, Idaho nem annyira nehezen befogadható, mint azt első látásra gondolnánk. Akár közönségfilm is kerekedhetett volna belőle, Van Sant azonban szándékosan tartózkodott a hatásvadász, közérthető eszközöktől, és inkább szabadjára engedte posztmodernista, avantgárd hajlamait, illetve hagyta színészeit szabadon kibontakozni. Az eredmény nem csak az érzékekre, az intellektusra hat, ezért érdemes sokszor újra meg újra megnézni.
Az Otthonom, Idaho nem annyira nehezen befogadható, mint azt első látásra gondolnánk. Akár közönségfilm is kerekedhetett volna belőle, Van Sant azonban szándékosan tartózkodott a hatásvadász, közérthető eszközöktől, és inkább szabadjára engedte posztmodernista, avantgárd hajlamait, illetve hagyta színészeit szabadon kibontakozni. Az eredmény nem csak az érzékekre, az intellektusra hat, ezért érdemes sokszor újra meg újra megnézni.
Feledhetetlen pillanat: A zárójelenet, amelyben az autópálya szélén álomba merülő Mike-ról két utazó lelopja a cipőt.
Utolsó kommentek