IT, 93 perc

Rendező: Sergio Corbucci

Szereplők: Franco Nero, José Bódalo, Loredana Nusciak, Ángel Álvarez, Gino Pernice

 

 "You can clean up the mess, but don't touch my coffin."

 

Sergio Corbucci filmje a spaghetti western műfajának (amely, nagyrészt Leone Dollár-trilógiájának köszönhetően, 1966-ra, a megjelenés évére, már mondhatni teljes fordulatszámon pörgött, jól elkülöníthető trendek és kiemelkedő direktorok által mozgásban tartva) egyik legnépszerűbb, kortársai közül legnotóriusabb, és talán legtöbb rejtett értékkel bíró gyöngyszeme.

 

A maga után mindenhova egy titokzatos tartalmú koporsót vonszoló, villámkezű pisztolyforgatóról szóló történet ugyan magán hordozza a B-filmek minden tipikus betegségét, és a megvalósítás sem éppen A-kategóriás, mégis olyan zsigeri ereje van, amit lehetetlen tagadni. Corbucci talán nem adott annyira a gyönyörű beállításokra, a szubtextusra, vagy a finom színészi alakításokra, mint ismertebb keresztnév-rokona - bár azért mindegyikre találunk példát nála is -, de hogy ennek ellenére a Django egy mestermunka a maga színterén, ahhoz kétség nem férhet. Igazi kemény bosszú-akciófilm, sok vérrel, erőszakkal és magas body count-tal. Több országban is betiltásra került explicit jelenetei miatt (melyek közül egyik állítólag a Kutyaszorítóban hírhedt füllevágós szcénáját is ihlette), a közönség azonban odavolt az azelőtt sosem tapasztalt mértékű brutalitásért.

 

A Django legfőbb mozgatórugója az ekkor még ismeretlen nevű Franco Nero. Villámló kék szemek, borosta, és szűkszavúság - ő volt Clint Eastwood olasz megfelelője, még ha Corbucci célja az is volt, hogy Eastwoodtól eltérő típust találjon a szerepre. Az általa játszott karakter sikere megmutatkozik abban is, hogy az évek során több tucat nem hivatalos folytatása, illetve utánzata készült a Djangónak.
  

Feledhetetlen pillanat: A nyitó képsorok - a magányos hős, vállán nyereggel, koporsót vonszolva megérkezik a westernfilmtörténet talán legmocskosabb, legsárosabb vidékére.