Stagecoach (1939)
Hatosfogat
USA, 96 perc
Rendező: John Ford
Szereplők: Claire Trevor, John Wayne, Andy Devine, John Carradine, Thomas Mitchell, Louise Platt
"Well, there are some things a man just can't run away from."
A Hatosfogat nagyon jelentős munka, John Ford rendező pályafutásának egy fontos mérföldköve (az első hangos western, amit készített, és hét filmje közül az első, amit a festői Monument Valley-ben forgatott), és egyben az amerikai filmgyártás egyik valaha készült legkiemelkedőbb darabja. Egy mesterien felépített western, a maga idejében forradalmasította a kihalófélben lévő műfajt, amit lassan senki se vett komolyan, köszönhetően az olcsó, sokadrangú produkcióknak, amelyek ellepték a mozikat.
A Dudley Nichols és Ben Hecht által írt forgatókönyv Ernest Haycox novelláján alapszik, melyet pedig állítólag Maupassant egyik legismertebb írása, A gömböc ihletett. A történet kilenc, teljesen eltérő társadalmi osztályokba tartozó karakterről szól, akik különböző személyes okokból ugyan, de mind el akarnak jutni Lordsburg-be, ehhez azonban át kell kelniük az indiánoktól hemzsegő sivatagos pusztán. A tarka kompánia magában foglal seriffet, a városból kiutasított részeges doktort és prostituáltat, szerencsejátékost,, italkereskedőt, állapotos katonafeleséget, bankárt, szökött fegyencet, és a kicsit lassú észjárású kocsihajtót.
Ford a Hatosfogattal visszaemelte korábbi rangjába a western-t, sőt, annál még tovább is ment. Filmjét a kifinomultság, kidolgozottság, a mélyebb és összetettebb karakterizáció és a komoly, felnőtt témák emelték ki a B-kategóriás társai közül. A súlyosabb társadalomlélektani kérdések (nemi és társadalmi előítéletek, alkoholizmus, kapzsiság, szégyen, megváltás, bosszú) zseniálisan összefonódnak a romantikus és izgalmas kaland elemekkel, nem csoda, hogy pénzügyi és kritikai szempontból egyaránt sikeres lett a Hatosfogat, valamint hét Oscar-jelöléséből kettőt díjra is váltott.
Feledhetetlen pillanat: A törvényenkívüli Ringo Kid (John Wayne) első feltűnése. Rendkívül emlékezetes, ahogy a kamera villámgyorsan Wayne arcára próbál közelíteni - olyan gyorsan, hogy az operatőr még egy pillanat erejéig a fókuszt sem tudja tartani.
Utolsó kommentek