Hitchcock filmje egy pontjában vitathatatlanul hasonlít Spielberg Cápájához; ugyanazt a hatást érte el az embereken madarakkal, mint amit a fiatal rendezőpalánta 12 évvel későbbi műve egy tengeri ragadozóval. A Madarak egy apokaliptikus hangulatú mestermű, amely megszámlálhatatlanul sok, a későbbi évek alatt popularizálódó katasztrófafilmre volt hatással. Nevezhetjük horrorfilmnek - ha nem is 100%-osan az, mindenképpen ez áll a legközelebb a műfajhoz Hitchcock összes munkája közül.

 

A Madarak valószínűleg a Hitchcock-filmográfia leginkább kilógó darabja. Nem rendelkezik szövevényes történettel, a szokásos hitchcocki védjegyek (mint például az ártatlanul üldözött főszereplő) is hiányoznak, nincs valódi befejezése, sőt, még hagyományos filmzene sem íródott hozzá. Ez utóbbi megoldás abszolút idegen volt a kor bevett szokásaitól. Bernard Herrmann és Hitchcock közösen úttörő "zenei" aláfestést alkottak a Madarakhoz, amely legfőképpen elektronikus zörejekből, szimulált madárhangokból állt. A rendező által oly kedvelt szerkezeti elem, a MacGuffin, ugyanakkor ebben a filmben a legprominánsabb. Senki sem tudja, és a filmből soha nem is derül ki, hogy a madarak mi okból támadnak emberekre, de valljuk be, ha tudnánk sem számítana semmit, és pontosan ez a MacGuffin lényege.