Sok évnyi bukdácsolás után a 80-as évek végén a Disney stúdió életében új korszak nyílt: végre sikerült visszatérniük a 30-as, 40-es évekbeli klasszikus korszak filmjeinek minőségéhez történeteik és karaktereik kidolgozottságában, ám mindehhez ezúttal jóval érettebb és modernebb, már számítógépekkel is támogatott, szemkápráztató animáció társult. A Disney Reneszánszként is emlegetett éra első mérföldköve az 1989-es A kis hableány volt, ezt a még nagyobbat robbanó 1991-es Szépség és a szörnyeteg követte, ám a "leghumorosabb", "legkalandosabb" és "legmesszebb merészkedő" jelzők az 1992-ben megjelent Aladdint illetik.

 

A film Az ezeregy éjszaka meséi egyik közismert epizódjának, az Aladdin és a csodalámpának laza adaptációja - sajnos varázslatos története helyett a maga idejében a közvélemény inkább az arabok állítólagos negatív, illetve "amerikanizált" rajzfilmbeli depikciója elleni protestációra koncentrált. Az Aladdin legfőbb erénye - amellett, hogy kiváló pontossággal kombinálja a hagyományos és 3 dimenziós animációt - a címszereplő és a Dzsini közti barátság középpontba helyezése, vagyis végsősoron egy 'buddy movie' létrehozása a sok száz éves sztorit alapul véve. A karaktereknek hangjukat kölcsönző színészek, énekesek egytől egyig pompásak, de természetesen Robin Williams (Dzsini) viszi a pálmát. A komikus egy pillanatra sem áll le, igazi poénáradatot zúdít ránk, ami nem mellesleg telis tele van popkulturális utalásokkal.

 

Az Aladdin szignifikáns lépés volt Disney-éknél a felnőtt közönség felé való nyitás folyamatában. Nem csoda, hogy öt Oscar-díjra is jelölte az Akadémia, amiből kettőt magáénak is mondhat.