The Long Goodbye (1973)
A hosszú búcsú
USA, 112 perc
Rendező: Robert Altman
Szereplők: Elliott Gould, Nina Van Pallandt, Sterling Hayden, Mark Rydell
"- Nobody cares but me. - Well that's you, Marlowe. You'll never learn, you're a born loser. - Yeah, I even lost my cat."
A nagy hatású detektívregény-író, Raymond Chandler halála előtti utolsó igazán brilliáns regényének Robert Altman által rendezett filmadaptációja az eredetileg az 50-es évek Amerikájában játszódó történetet áthelyezi az egyre inkább zavarossá váló 70-es évekbe. A maró társadalomkritikával bíró és fontos témákat érintő, valamint komplex cselekményű forrásmű súlypontjai így elvesznek, átalakulnak, illetve áthelyeződnek teljesen új, eltérő pontokra.
A középpontban a főszereplő közeli barátja, a feleséggyilkos Terry Lennox öngyilkossága áll, mely később nem várt módon összefonódik egy Hemingway-szerű alkoholista író felborult házaséletével. A hosszú álmot is jegyző Leigh Brackett forgatókönyve - a modernizált külsőn kívül is - nagy mértékben eltér attól, amit Chandler közel 20 évvel korábban papírra vetett: szembemegy az addigra már elcsépelt klisékké váló összetevőkkel és cinikus módon dekonstruálja a film noir műfajának alapvető alkotóelemeit, miközben a korabeli Hollywoodot (a sekélyes embereket, az életmódot, az egész helyi kultúrát) is pellengérre állítja.
Az Elliott Gould által életre keltett Philip Marlowe magánnyomozó (Chandler állandó figurája) sztoikus nyugalommal fordul bármi felé, ami körülötte történik, csak néha ejt el egy-két szellemes megjegyzést. Antihős, akinek mintha szinte semmi ráhatása nem lenne az eseményekre, nem erre a helyre és nem is ebbe a korba illő karakter; késő 40-es évekbeli autót vezet, láncdohányos, körülötte azonban senki más szájában sem látni cigarettát. Az egészségtudatos, mérhetetlenül felszínes 70-es évek Kaliforniájának morális kódja már nem sok helyen találkozik az egykori hollywoodi eszmékkel, melyeket még a majdnem 30 évvel korábbi, Bogart-féle Marlowe követett - és Gould Marlowe-ja is követni próbál.
Altman nem volt hajlandó a konvenciókat rigorózusan követő, giccses és üres, nosztalgikus érzetű produkciót a vászonra vinni. Filmje egy revizionista poszt-noir, mely ledönti a mítoszokat, lassan hömpölyög előre medrében, hipnotikus erejű, gyönyörű zenéjével (John Williams érdeme) elkábít és folyamatosan mozgásban lévő, ám precízen megkomponált, különleges vizuális-dramaturgiai technikákat alkalmazó, pasztellszerű képeivel (operatőr: Vilmos Zsigmond) pedig elringat.
Feledhetetlen pillanat: A nyitójelenet, amiben Marlowe a macskaetetéssel bajlódik.
Utolsó kommentek